Az AB és az adózás alapelvei

Hosszú távon is meghatározhatják az Alkotmánybíróság (AB) adótörvényekről alkotott álláspontját abban a határozatban szereplő érvek, amelyben az AB megsemmisítette a Kúria egy adózási tárgyú jogegységi döntését. A február elején hozott határozatban izgalmas az is, hogy négy alkotmánybíró – köztük az Alkotmánybíróság elnöke és elnökhelyettese is – ellenvéleményt fogalmazott meg a döntéssel kapcsolatban.

De miről is szól a határozat? Az ingó értékesítéséből származó jövedelemre az általánosnál kedvezőbb szabályok vonatkoztak 2012 előtt. Ezek azonban nem voltak alkalmazhatók akkor, ha a magánszemély „szabályszerűen” bejelentkezett áfafizetésre az adóhatósághoz. Például, aki nagy mennyiségben gyűjtött és értékesített fémhulladékot, annak a bevétele után áfát is kellett fizetnie, és így a személyi jövedelemadó kedvező szabályait sem alkalmazhatta.

Egyesek azonban nem jelentkeztek be szabályszerűen a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV). A kérdés ezért úgy merült fel, hogy ha a fémgyűjtőnek ugyan be kellett volna jelentkeznie áfafizetésre az adóhatósághoz, de ezt nem tette meg, akkor a kedvező szabályok szerint adózhat-e a jövedelme után. Erre ugyanis – a törvény szó szerinti értelmezése alapján – az érintetteknek joguk volt. A Kúria egy jogegységi határozatban azt mondta ki, hogy ha valakinek az áfaregisztrációt meg kellett volna tennie, de ezt elmulasztotta, akkor ezzel nem kerülhet előnyösebb helyzetbe, mint a jogkövető személyek. Következésképpen az említett esetben – az adózás alapelveire hivatkozva – a Kúria határozata a kedvező szabályok alkalmazhatóságát kizárta.

Egy adócsalással összefüggő egyedi ügyben a Kúria döntése az Alkotmánybíróság elé került, az pedig úgy döntött, hogy a Kúria – a nyelvtani értelmezésen túlmutató, visszamenőleges jogalkotásnak tekinthető jogértelmezésével – megsértette a jogbiztonság elvét. Erre hivatkozva az Alkotmánybíróság a jogegységi határozatot megsemmisítette.
Az AB határozata alapján az várható, hogy a már említett büntetőügyben a vádlottat az eljáró bíróság fel fogja menteni. Ez számomra teljesen elfogadható, hiszen egy büntetőjogi előírásnak egyértelműnek, világosnak kell lennie. A hivatkozott adózási szabály pedig nem volt egyértelmű – ami már az eddigi jogviták alapján is könnyen megállapítható –, így e szabály megsértése miatt a büntetőjogi felelősség megállapítása valóban vitatható volna. Fontos kiemelni, hogy maga a jogegységi határozat is csak az adózási megfontolásokról szólt, és abban egy szó sem szerepel az adózási szabályok megsértése miatt felmerülő esetleges büntetőjogi felelősségre vonásról.

Ennek ellenére az AB nemcsak a büntetőjogi következményekről döntött, hanem a jogegységi határozat egészét helyezte hatályon kívül. Azaz a döntésnek adózási következményei is lesznek, így várható, hogy akik 2012 előtt elmulasztották az áfabejelentkezésüket teljesíteni, az üzletszerű ingóértékesítéssel kapcsolatban alkalmazhatják majd a kedvezőbb adózási szabályokat. És ez a végeredmény már nehezen fogadható el.
Miért? Tekintsünk el attól, hogy sokak igazságérzetét zavarhatja az, hogy a döntés alapján a normál adóterheknél kevesebbet kell adóznia annak, aki nem tartotta be a szabályokat. Engem, mint az adószabályokkal nap mint nap foglalkozó szakembert, az zavar igazán, hogy az AB egyetlen szóval sem hivatkozott az adótörvények alapelveire – annak ellenére, hogy a Kúria jogegységi határozata részben ezekből indult ki.

Két alapelvről van szó. Egyrészt az adózás rendjéről szóló törvény előírja, hogy az adózók kötelesek a jogaikat rendeltetésszerűen gyakorolni. Másrészt a személyi jövedelemadó szabályrendszere kimondja, hogy egy kedvező adózási szabály csak akkor alkalmazható, ha az adott ügylet megvalósítja az eltérő szabály célját. Ezek az alapelvek az érintett ügyekben szerintem egyértelműen sérültek. Hiszen nehezen állítható az, hogy valaki rendeltetésszerűen gyakorolná a jogait, ha úgy dönt, hogy nem jelentkezik be áfafizetésre akkor, ha egyébként erre egyértelműen köteles lenne. A kedvező személyi jövedelemadó szabály céljának sem felel meg az, hogy egy szabály a szabálysértőknek biztosítson adóelőnyt.

Az Alkotmánybíróság határozatának tehát legalább részben arról kellett volna szólnia, hogy a tételes előírások és az adózási alapelvek egymáshoz viszonyított kapcsolata milyen. Azaz az AB-nek azt kellett volna megvizsgálnia, hogy a felsorolt alapelvekbe való ütközés ebben az esetben olyan súlyú-e, hogy amiatt az ingóértékesítésre vonatkozó szabály szó szerinti értelmezésén már túl kell lépni. Sajnos ez a kérdéskör csak egyetlen alkotmánybírónak a döntéssel szemben megfogalmazott ellenvéleményében szerepel, az AB döntésének törzsszövegében azonban még említés szintjén sem jelenik meg.

Az Alkotmánybíróság tehát igen határozottan letette a voksát amellett, hogy a kedvező adójogi szabályok alkalmazhatók maradnak az alapelvek sérelme esetén is. Ennek a következtetésnek pedig nemcsak az adott eljárásban lehet relevanciája, hanem minden olyan kétséges ügyben, ahol például a rendeltetésszerű joggyakorlás kérdésköre felmerül. Várhatóan a mostani AB-döntés hosszú távon is befolyásolni fogja a bíróságok ítélkezési és azon keresztül akár az adóhatóság ellenőrzési gyakorlatát is.