Meddig tarthat a lendület?

A magyar gazdaság növekedése stabil, a nyári építőipari, ipari és kiskereskedelmi adatok szerint az általunk várt idei 4,8 százalékos növekedés akár 5 százalékig is felkúszhat, illetve 2020-ban és 2021-ben is 3,5 százalék felett maradhat, ha nem következik be teljes globális recesszió. Így az eurózónához viszonyított növekedési többletünk tartósan 3 százalék körül alakulhat, kiváltképp, hogy a sokat emlegetett német–magyar ipari és üzleti ciklus az utóbbi hónapokban teljesen szétvált, a német ipari recesszió ellenére a hazai ipar növekedése töretlen. Ennek alapján nem igazán látszik akár monetáris, akár fiskális élénkítés szükségessége.

A magyar monetáris politika jelenleg is meglehetősen expanzív, és a high pressure economy egyik fő indukálója a hazai gazdaságban, akár az alacsony alapkamatszintet, a leginkább negatív régiós reálkamatokat, a növekedési hitel- és kötvényprogramok QE-szerű lazító lépéseit, akár a bankközi likviditást növelő eszközöket nézzük. A külső monetáris környezet az utóbbi hónapokban támogatóvá is vált, mind a Fed, mind az EKB újra a lazítás útjára lépett, és léphet még inkább a kereskedelmi háborúktól és a globális recessziótól való félelmek jegyében, ezért az MNB mozgástere is érdemben megnőtt. Az évek óta tartó folyamat eredményeként viszont az inflációs nyomás egyre élénkebb a magyar gazdaságban. A tartósan expanzív politika hozzájárulhat az inflációs cél feletti alapfolyamatokhoz az olyan strukturális tényezők mellett, mint például a hazai és a környező gazdaságok bérrobbanásának inflációs hatása, amire értelemszerűen nem tud hatást gyakorolni a hazai monetáris politika. Ezenfelül, bár árfolyamcélja nincs és a spekulációk elkerülése végett nem is lehet egy jegybanknak, a high pressure monetáris politika az érdemi inflációval és a globálisan alacsony reálkamatszinttel nyomást helyez a hazai fizetőeszközre, pontosabban nem védi azt, ahogy látjuk is az árfolyamon a globális bizonytalanságok közepette. Ezért az importon keresztül érkező infláció erőteljesebb lehet, és az euróban számolt bérkonvergencia is lassul.

A hazai fiskális politikában évek óta fegyelmezettséget látunk. Az idei költségvetési hiány 1,5 százalék alatt lesz várakozásaink szerint, a gazdaság erőteljes növekedési fázisában mozgástér felhalmozására törekszik a kormány a hiány nulla százalék közelébe szorításával. Ezzel párhuzamosan az államadósság 68,7 százalékra csökkent a múlt negyedévben, ami csaknem 10 százalékponttal alacsonyabb, mint a 2013-ban erőre kapó növekedési ciklus elején. Érdemi mozgástér épült fel egy esetleges fiskális expanzióra. Az egyelőre nem látszik, hogy erre mekkora szükség lesz a német és az európai recessziós félelmek, a kínai–amerikai kereskedelmi háború, a Brexit továbbra is teljes bizonytalansága, további kötvénypiac és egyéb menedékinstrumentumok árazása alapján a piacok érdemi recesszióra való felkészülése közepette, mivel ezekre a folyamatokra alapvetően politikai és jegybanki döntések hatnak, és egy-egy találó Twitter-üzenet is képes globális folyamatokat megfordítani a mostani volatilis helyzetben.

Az idei 5 százalék körüli növekedés tükrében nem látjuk szükségét további keresletoldali élénkítésnek a jelenleg is zajló infrastrukturális beruházásokon túlmenően, viszont a következő két évben a 4 százalék feletti növekedés fenntartásához már szükség lehet fiskális lépésekre. Erre az egyik leghatékonyabb eszköz egyértelműen a már eddig is bevetett adócsökkentés, azon belül is a munkára rakódó terheket érintve, mint a pozitív hatású szochomérséklés, de a következő fázisban munkavállalói adócsökkentéseknek kellene következniük a kulcsfontosságú versenyképességi tényezők fejlesztésével párhuzamosan. A sokat hangoztatott 9 százalékos szja-kulcs megvalósulásának addicionális növekedésösztönző többlete a több százalékpontot is elérheti két-három éves időhorizonton. A magyar nettó bérek régiós relatív versenyhelyzete is érdemben javulna, mivel a bruttó bérekből történő mostani, 33,5 százalékos elvonás még mindig kiugróan magas globális összehasonlításban, és a lépés következtében csaknem 10 százalékkal növekvő nettó bérek a fogyasztást és a megtakarítási rátát is egyszerre tudnák növelni. Egy ilyen csökkentéssel a munkavállalókon túl a vállalkozások is jól járnának, de még az állam is profitálna belőle, mivel a dinamikusan növekvő nettó bérszint az inaktívak (továbbra is jelentős) táborából többeket a munkaerőpiacra csábíthat. A külföldi munkavállalás vonzerejét is érdemben csökkentheti a lépés, és hozzájárulhatna a visszavándorlás erősödéséhez, különösen a képzett, magasabb jövedelmű rétegeknél, ami a költségvetésben jelentkező kiesést is mérsékelné a növekvő adófizetői bázis és fogyasztás révén.