A feltámadás esélye: a Caola példája

A Caola kozmetikai vállalat ipari gyökerei közel kétszáz évre nyúlnak vissza, alapítására még a Kossuth Lajos kezdeményezte Védegylet létrejötte előtt került sor. Néhány héttel ezelőtt tanúi lehettünk a – rendszerváltást követően meglehetősen hányatott sorsú – cég megújulásának, ugyanis új üzemet avatott Martonvásáron, az Ipari Park területén. „Az egyiknek sikerül…” szól a sláger. Maradjunk annál, hogy minden józanul gondolkodó ember örvend a magyar ipar egykor neves szereplője új fejlődési pályára állásának. Sajnos azonban a siker elérése még jelentős erőfeszítés árán sem törvényszerű. Gondoljunk csak a szintén nagy hírű Tungsram példájára: egy elkötelezett tulajdonos, a kiváló menedzsment, a nemzetközi lehetőségek és a (pénz)piaci kapcsolatok stb. megléte sem bizonyult elégségesnek a sikerhez. Vannak történelmi állócsillagaink, mint az RG (Richter), az Unicum (Zwack) vagy a Pick. De történészi tudás vagy beállítottság nélkül ki hallott az egykori Ruggyantaárugyárról, a MoM-ról, a Magyar Pamutiparról, a Wolfner Bőrgyárról vagy épp a Lipták Gépgyárról? Ezek az egykor ikonikus üzemek elvesztek egy hosszú folyamat eredményeként, amely „a múltat végképp eltörölni” hagymázas gondolatában fogant.

Felmerül a kérdés: mit is veszítettünk? Például a ma számos területen exponenciális fejlődést produkáló kreatív ágazatok egyik materiális alapját, a teljes bőripari tudást. Egy világhírű magyar hazai alapanyagra épülő és azt nemzetközi piacra vivő – ma táplálkozástudományi alapokon nyugvó – tartósítóipari szegmenst. De említhetném az egykor németországi konkurensekkel piaci küzdelmet folytató (és gyakran győztes) finommechanikai műszeripari vállalatokat is, amelyekre a 60-as évek végétől a Medicor külpiaci versenyképessége épült. A cégek, ágazatok leépülésével együtt járt a szakképzés és a felsőfokú képzés elgyengülése, valamint a kutatás-fejlesztési (k+f) eredmények elmaradása is. Pedig milyen tisztelettel tekintünk arra a cégre, amely németországi, hollandiai vagy svájci eredetét kétszáz évre vissza tudja vezetni, mivel ezáltal történetileg is megjelenít egyfajta tudástranszfert.

Tekintsünk a Caolára mint egy értékőrző és a jövőben is értéket előállító folyamat sikerre esélyes példájára. Ezen az úton járni természetesen „göröngyös”, és sokfajta lehetőség kedvező együttállása vezethet csak el a remélt sikerhez. Felsorolásszerűen ezek a következők: magyar értékek iránt elkötelezett tulajdonosok, a vesztes helyzetek megfordítására is alkalmas cégvezetés, a múlt értékeinek elhelyezése a jövő víziójában, k+f, a „piaci rések” megtalálása, beruházás, pénzügyi transzferek, képzett (képezhető) és motivált munkatársak, a digitalizáció maximális kihasználása, stratégiai szemléletű befektetők, együttműködő partnerek közössége (klaszter), szellemi termékek stb.

Az értékmentés és értékőrzés hatalmas elszántság és kockázatvállalás is egyben, hiszen mindig a romokból való építkezés a legnagyobb rizikó. Ám ez elvezethet fontos ipari ágazatok (szakmai területek) újrateremtéséhez, sőt, messzire nyúlóan akár egyes cégek alkalmas időben történő tőzsdére viteléhez is. Múlt nélkül nincs jövő. Az értékőrzésnek pedig nincs igazi alternatívája.

„Sors bona, nihil aliud” – Jó szerencse, semmi más!