BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
díjemelés

Mire számíthatnak a bankszámlások az idei díjemelésekben és mit tehetnek ellene?

A vágtató infláció egyik következménye, hogy nagyobb teret enged a bankoknak a díjemelésekre. Annak ellenére, hogy az inflációs díjemelési határ inkább az ügyfelek védelmét szolgálta korábban, most ez is az ő zsebüket húzza. De vajon ki lehet-e védeni ezt a többletterhet?
Szerző képe
Gergely Péter
a BiztosDöntés.hu szakértője
2024.02.29., csütörtök 10:00

Már több bank jelezte hirdetményeiben, hogy érvényesíti a múlt évi infláció alapján maximálisan alkalmazható idei 17,6 százalékos díjemelési lehetőséget. A legelső K&H Bank után így tett például a CIB, MagNet vagy UniCredit Bank is. A díjemelések zömmel idén április 1-jétől lépnek hatályba.

Mekkora díjemelés várható?

A díjemelések mértéke legfeljebb 17,6 százalék lehet az idén, amely a tavalyi, szintén rekord mértékű infláció miatt, ebben a két egymást követő évben együttesen megközelíti a 35 százalékot.

Ez a díjemelés minden egyes banki díjra vonatkozik, még azokra is, amelyeket százalékosan kell fizetni a tranzakció értéke után.

Amelyik bank netán nem érvényesítette teljes mértékben az inflációs díjemeléseit korábban, az most benyújthatja a számlát és akár többet is emelhet, mint 17,6 százalék.

Businessmen,Are,Calculating,Income-expenditure,And,Analyzing,Real,Estate,Investment,Data,
Fotó: Shutterstock

Ennek megfelelően a jellemzően ezer forint feletti tartományba eső bankszámla havidíjak közel 200 forinttal is megemelkedhetnek, az éves bankkártya díjaknál pedig akár mintegy 2 ezer forintos drágulás is érkezhet.

Konkrét példák néhány díjcsomag esetében

Az Erste Banknál a már hosszabb ideje értékesített konstrukciók közül az Erste EgySzámla havidíja díjkedvezménnyel 329 forintra, díjkedvezmény nélkül 1717 forintra is megnőhet. A George Díjcsomag esetében az új havidíj a tárgyhavi forgalomtól függően 459, vagy 1164 forintra drágulhat, de az is elképzelhető, hogy a jelenlegi szinthez nem nyúl a bank. A legolcsóbb bankkártyák esetében 6-8 ezer forintra emelkedett éves díjjal is számolni lehet. A bank még nem tette közzé az idei díjemeléseit.

A Gránit Banknál, még ugyancsak nem lehet tudni, hogy emel-e idén, de a bank már hosszú évek óta szinten tartja bankszámla díjait. Szerencsére több, ingyenes havidíjú bankszámla konstrukció is elérhető. Ezek közt feltétel nélkül ingyenes számlavezetés is található, itt semmilyen havi díjemelésre nem kell számítani a korábbi évek tapasztalata alapján. Ha lesz is emelés, a bank várhatóan nem fogja megemelni a két bankszámlájánál régóta 890, illetve 990 forintra belőtt havidíjat sem, de ha mégis emel, akkor ennek mértéke nem lehet több 157, illetve 174 forintnál az előírásokat figyelembe véve. A Gránitnál kedvezők a bankkártya éves díjak is, így a legolcsóbb, vélhetően legnépszerűbb kártyák esetében maximum 244 és 667 forint közötti díjemeléssel lehetne számolni, díjcsomagtól függően, amennyiben módosítana az árakon. Az alapján, hogy a bank nemrég 2025 végéig meghosszabbította a díjmentes devizakártyára vonatkozó akcióját, feltételezhető, hogy az eddigi vonzó árazás továbbra sem változik a bankkártyák és bankszámlák esetében sem. 

A MagNet Banknál a becsületkasszás számlavezetés ingyenes is lehet, ekkor semmilyen havidíj emeléssel nem kell számolni. A hitelintézet már közzétette a díjemeléseit, e szerint a becsületkasszás számláknál díjemelés nem lesz, ezeknél az ügyfél maga állíthatja be, hogy mekkora díjat szeretne fizetni a számlavezetésért. A MagNetnél a bankkártyák éves díját havi részletekben kell megfizetni, mely kevéssé megterhelő. Ezek a díjak kártyatípustól és díjcsomagtól függően mintegy havi 40–70 forint közötti összeggel emelkednek.

Szintén közzétette már idei díjait az UniCredit Bank. A hitelintézetnél az utóbbi időben kapható két számlacsomag konstrukció közül a Mobil Aktív Plusz számlacsomagnál 54 és 391 forint közötti összeggel emelkedik a havidíj attól függően, hogy mennyi jóváírás érkezik a számlára az adott hónapban. Az Ikon számlacsomag – feltétel teljesítésével – ingyenes havidíja nem változik, de a feltétel nem teljesülése esetén markánsan, majdnem ezer forinttal emelkedik a havonta fizetendő összeg. A bank Standard bankkártyájának éves díja 8840 forintról 10 395 forintra emelkedik.

Broker,Giving,A,Presentation,To,A,Young,Couple,In,Her
Fotó: Shutterstock

Hogyan lehet kivédeni a díjemelést? 

Fontos tudni, hogy a nullás díjak nem emelkedhetnek semennyivel sem, amennyiben azok nem akciósak, azaz nem határidősek. Ennek megfelelően, ha a számlatulajdonos egy olyan díjcsomagban van, amelynek valamilyen feltételtől függően, vagy feltétel nélkül ingyenes valamilyen díja, beleértve a havidíjat is, annak nem emelkedhet ez a díja egyáltalán.

A készpénzfelvétel az egyik legdrágább banki művelet, így célszerű helyettesíteni azt átutalással, mert az olcsóbb. Vagy ami még jobb, bankkártyás vásárlással, mert az viszont ingyenes. Akinek még nincs, az kérheti a törvényi ingyenes készpénzfelvételt legfeljebb havi két belföldi ATM tranzakció erejéig, összesen legfeljebb 150 ezer forintos határig. Ezért semmilyen díjat nem számolhat fel a bank.

Áprilistól érkezik a – legtöbb banknál már most is elérhető – fizetési kérelem, amely teljesen ingyenes és illetékmentes lesz minden banknál. 

Az új pénzügyi szolgáltatásnak csak a fogadása lesz kötelező szolgáltatás a bankok részéről, vagyis azok fizethetnek majd vele biztosan, akik fizetési kérelmet kapnak valamely szolgáltatótól vagy akár magánszemélytől. A fizetési kérelem küldése már nem lesz kötelező és nem lesz ingyenes sem, bár több bank bevezetési kedvezményként ingyen fogja nyújtani azt is.

Szeptemberben egy újabb ingyenes banki tranzakcióval gazdagodunk minden banknál, a QR-kódos átutalással.

Itt is csak a QR-kód olvasása lesz kötelező szolgáltatási elem a bankok körében, így lehet, hogy nem fog tudni mindenki QR-kódot generálni, amivel a másik fél ingyen küldhet majd neki pénzt.

Aki pedig úgy érzi, hogy az idei rekord díjemelések már végképp megdrágítják az eddig sem olcsó bankszolgáltatásokat, az válthat egy kedvezőbb számlacsomagra, bár ennek lehet díja. Először célszerű bankon belül körbenézni a díjak lefaragása érdekében, hiszen ekkor nem változik meg a számlaszám, a bankkártya és az internetbank belépési azonosítója sem. De ha bankon belül nem található lényegesen olcsóbb konstrukció, akkor az interneten fellelhető bankszámla kalkulátorral biztosan mindenki találhat magának egy kedvezőbb bankszámlát.

Az erre való áttérésre az állam által már korábban kidolgozott, ingyenes bankváltási folyamatot is igénybe lehet venni minden banknál, melynek lényege, hogy elég csak a kiválasztott, új bankba bemenni a számla átköltöztetése érdekében.

A szerző további cikkei

Továbbiak

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.