Megmozdul-e az ukrán front tavasszal?

Egyes túlzó vélemények ellenére az ukrán hadsereg még nincs megverve. A Zaluzsnij tábornok eltávolítása után megkezdett tisztogatás ugyan nem tett jót az ukrán katonai vezetésnek (a személycserék már a dandár szintet is elérték, van olyan ukrán harcoló dandár, ahol hat hónap alatt már a harmadik dandárparancsnok váltja elődjét), de az ukrán hadsereg még keményen és szervezetten ellenáll a fronton. 

Az avgyijivkai csata ugyan egy reputációs vereséget jelentett az új ukrán hadvezetés számára – az új ukrán főparancsnok a város mindenáron való megtartásáról beszélt, és egy elit rohamdandárt küldött be a félkatlanba, majd öt nappal később a városban rekedt ukrán csapatoknak rendezetlenül kellett kisebb csoportokban, a sebesülteket és a haditechnikát is hátrahagyva egy még éppen nyitva álló szűk folyosón kimenekülniük –, de nem jelentett komoly ukrán hadászati veszteséget.

Az ukrán hadsereg egyelőre nem mutatja a fronton az összeomlás jeleit. Ennek sok előjele lehet: például ha az orosz csapatok érdemi ellenállás nélkül napi 40-50 kilométert képesek előrenyomulni, vagy ha naponta nagyobb ukrán csapattestek állnak át az orosz oldalra, vagy ha nagyobb ukrán városok kerülnek érdemi harc nélkül orosz kézre. Ezeket egyelőre nem látni. Az oroszok minden héten előremennek egy kicsit, hetente elfoglalnak egy-két kis falut és 10-20 négyzetkilométer területet, de a front még igazán nem mozdult meg. 

Az avgyijivkai csata jelentősége abban van, hogy bebizonyította: az ukrajnai háborúhoz egyre jobban adaptálódó orosz hadsereg képes elszigetelni egy-egy hadműveleti területet a frontvonalon, ahol lokális túlerőt kifejtve, katonailag elviselhetetlen körülményeket teremtve és a szárnyakon lassan előrenyomulva visszavonulásra tudja kényszeríteni az ellenfelet. (Az avgyijivkai katlanban az orosz légierő naponta 460 csapást hajtott végre és 200 tonna bombát dobott le az ukrán állásokra.) Az avgyijivkai csata során az is világossá vált, hogy az ukrán hadseregnek a frontvonalak mögött vészhelyzetben már nincs elegendő hadműveleti-hadászati tartaléka egy-egy kritikussá váló frontszakasz megfelelő kezelésére. 

A hosszú frontszakasznak az elmúlt hat hónap során két olyan pontja volt, ahol az ukrán hadsereg mégis támadással próbálkozott. Az egyik a Dnyeper bal partján létesített kis ukrán hídfő Krinki falu közelében. A másik az oroszországi Belgorod és Kurszk megye határ menti települései. Mindkettő inkább rövid távú politikai célok érdekében megfogalmazott „látványhadműveletnek”, mintsem valós katonai célokért folyó, reális hadműveletnek tekinthető.

Krinki esetében az ukrán hadsereg az ottani orosz túlerő miatt már a hadművelet elején is csak kisebb erőt tudott a túlpartra átdobni. Ráadásul az átdobott alakulatokat sem tudta megfelelően ellátni az állandó orosz tüzérségi, drón- és légi támadások miatt. (Pontonhidat lehetetlen volt ilyen körülmények között a Dnyeperen építeni. Motoros csónakokon, szinte állandó ellenséges tűzben történt a csapatok utánpótlása.) A Dnyeperen átdobott ukrán tengerészgyalogosok megfelelően beásni sem tudták magukat a folyóparti sáros, mocsaras talajba. A baloldalon rekedt katonákat az ukrán hadsereg nem tudta rotálni, a sebesülteket pedig a jobb partra visszaszállítani. A lőszer és élelmiszer átszállítása is egyre inkább akadozott. Innentől kezdve viszont csak idő kérdése volt az itteni ukrán hídfőállás orosz felszámolása.

A Dnyeperen való átkelés valódi esélyeit 2023 novemberében, a támadás megindításakor az ukrán vezetésnek is tudnia kellett, de mégis egy politikai döntés született. Kijevnek szüksége volt egy kis sikerre, miután a Zaporizzsja megyében zajló nyári offenzíva kudarcot vallott. Ráadásul Zelenszkij 2023 novemberében éppen a washingtoni útjára készülődött. Krinki elfoglalásával az ukrán és a nyugati sajtó rövid ideig arról cikkezhetett, hogy az ukrán hadsereg a Dnyeperen átkelve „megkezdte új előrenyomulását a Krím félsziget irányába”. 

Az oroszországi Belgorod és Kurszk megye határ menti övezeteibe történő legutóbbi ukrán beütések és az orosz területek elleni megnövekedett ukrán tüzérségi támadások is csak egy látványhadműveleti célt szolgálnak. Az Oroszországba beszivárgó diverzánsok csak pár száz métert tudtak előrenyomulni a határvonaltól. Az oroszok felkészülten várták őket. Az első napok sikertelensége után az ukrán hadsereg még nagyobb erőkkel próbálkozott betörni Oroszországba, már két-három dandárnyi erőt megmozgatva. De az orosz elnökválasztások előtt közvetlenül elindított akció végül gyakorlatilag semmilyen eredményt sem hozott.

Bizonytalanságot kelteni Oroszországban az elnökválasztás alatt. Megmutatni, hogy az Ukrajna oldalán harcoló – legfeljebb egy-két zászlóalj erőt képviselő – Putyin-ellenes orosz alakulatok komoly katonai erőt képviselnek. Megmutatni a nemzetközi sajtónak, hogy Ukrajna képes még 2024 tavaszán is támadni, és Oroszországba is benyomulni.

Valójában katonailag szárazföldi offenzívát indítani a nagy orosz területek ellen teljesen irracionális, sőt még káros is az ukrán hadsereg számára. Az itteni támadásban részt vevő és pár nap alatt komoly veszteségeket elszenvedő ukrán dandárok nagyon fognak hamarosan hiányozni délen, ahol a fő harcok zajlanak. A hadjárat során az orosz közvéleményben pedig nem a Putyin-ellenes érzelmek nőttek meg, hanem csak nagyobb lett a harag, hogy az ukrán oldal az orosz elnökválasztások alatt egyértelmű politikai okok miatt próbál félelmet kelteni, és kazettás lőszerrel lövi a határ menti civil településeket.

Ukrajna a katonai támadó potenciálját nagyszabású hadműveletek végrehajtásához már valójában 2023 őszére elvesztette. Az ukrán hadsereg teljesítményképessége ebben a háborúban 2023 augusztusára érte el a csúcsát. Ez igaz a személyi állomány minőségére, a rendelkezésre álló haditechnikára és a hadianyagokra is.

Miközben az ukrán hadseregtől már nem várhatunk komoly hadműveleti szintű támadó műveleteket 2024-ben, az orosz fél az avgyijivkai forgatókönyvet – akár jóval nagyobb átkaroló katlancsatákban – máshol is megismételheti. Avgyijivka az egyik legnagyobb, 2014 óta épülő ukrán erődrendszer volt a fronton, Donyeck nagyvárosának jól védhető agglomerációjában. Kint nyugatabbra, a nyílt síksági terepen sokkal nehezebb dolguk lesz a 2024-es hadműveleti szezonban az ukrán védekező alakulatoknak. Ráadásul itt a jelenleg sietve épülő, új ukrán védelmi vonalak is sokkal gyengébbek. Valószínűleg elsősorban a vuhledári és toretszki kiszögellés felszámolására kerülhet sor, amikor majd megpróbál az orosz hadsereg újra valahol kellő lokális erővel fellépni.

Az elmúlt időszak egy új fejleménye, hogy az orosz hadsereg egyre szervezettebben pusztítja az ukrán hadsereg hadműveleti, hadászati mélységben elhelyezett, és nehezen pótolható, különleges haditechnikai eszközeit. (A frontvonaltól 40-70 kilométerre elhelyezett Himars rakétavetők, Patriot légvédelmi ütegek, rádiólokátorok, harci helikopterek felderítéséről és megsemmisítéséről van itt szó.) A frontvonalon pedig az orosz hadsereg sorban lövi ki a nyugati harckocsikat – pedig az ukránok próbálják őket kímélni, de ahogy kikerülnek a frontra, általában egy-két nap a túlélési idejük –, a nyugati tüzérségi eszközöket, a páncélozott harcjárműveket. (A nyugati haditechnika egy másik, egyre nagyobb része pedig javításra vár, vagy az intenzív harcok miatt már menthetetlenül elhasználódott.)

Mivel 2023 őszétől az új haditechnika átadása Ukrajna részére jócskán lecsökkent, a hadikészletek a NATO-országokban már kiürültek, a nyugati hadiipar pedig egyelőre nem mutatja a felpörgés jeleit, ezért egyre nagyobb kérdés, hogy a fronton folyamatosan kieső haditechnikát mivel és hogyan tudja az ukrán hadsereg pótolni. 

A mérleg mindenesetre egyre jobban az orosz hadsereg oldalára billen. Nézzünk néhány példát:

• Például a fronton az ukrán védelmi vonalak leépítésére használt, irányított siklóbombákból – FAB-500, FAB-1000, FAB-1500, most már FAB-3000 is – az orosz légierő becslések szerint naponta átlagban 100-150 közötti mennyiségeket vett be. Az ukrán hadsereg ezzel szemben egyedül Franciaországtól kap, jóval kisebb robbanófejű siklóbombát. A franciák 50 darab Hammer-250-es bombát képesek szállítani Ukrajnának havonta. 
• Oroszország már 125 új harckocsit képes gyártani havonta. A nyugati hadiipar ennek a töredékét. Az ukránok szovjet harckocsijai folyamatosan fogynak a fronton, miközben modernebb nyugati harckocsikat Kijev nevetséges darabszámban kapott az elmúlt két év alatt. 
• Még nyugati források szerint is Oroszország jelenleg évi 3 millió tüzérségi lőszert, Európa és az Egyesült Államok együtt évi 1,2 millió tüzérségi lőszert gyárt.
• A Zaporizzsja megyében lévő kis Robotine falu környékét 2023 nyarán három ukrán dandár foglalta vissza elkeseredett harcok árán. A 47-es és 65-ös gépesített dandár, illetve a 82-es légideszant dandár. Amikor az ukrán támadás végleg kifulladt, 2023 őszétől rotáció helyett ezek a leharcolt dandárok maradtak helyben védekezni. Majd a 47-es dandárt elvezényelték a donyecki fronton lévő rések betömésére és átfegyverzésre. A 47-esek helyett Robotyne térségébe érkező 141-es újonc dandár csak gyalogdandár, 6 kérdéses módon feltöltött gyalogzászlóaljjal, bármilyen nehéz haditechnika nélkül. 

A fronton lévő kimerült ukrán alakulatoknál majdnem mindenhol hasonló a helyzetkép.

Egy olyan felőrlő anyagháborúban, mint az ukrajnai, az egyre jobban szétnyíló katonai olló előbb-utóbb a háború jelenlegi dinamikájának a megváltozásához fog vezetni.