Mit mutat az ukrán háború jelenlegi dinamikája

Az európai és hazai mainstream sajtót olvasva úgy tűnik, hogy Ukrajnában nem haladnak rosszul a dolgok. Kijev nyugati segítséggel sikeresen védekezik az orosz invázióval szemben, miközben a nyugati elemezők szerint Kijev a háborút politikai és stratégiai értelemben már megnyerte, a katonai győzelem pedig idő kérdése. 

Ezzel szemben az orosz ellenzék külföldön élő vezéralakja, Putyin egyik legnagyobb kritikusa, Mihail Hodorkovszkij nemrég egy berlini konferencián azt állította, hogy a Nyugat az ukrán háborút már elvesztette. (2022-ben Hodorkovszkij még azon az állásponton volt, hogy Putyin részéről öngyilkosság volt elkezdeni az ukrán háborút, Oroszországnak nincs esélye győzni.) Hodorkovszkij szerint Putyin ma már két és félszer többet költ az ukrán háborúra, mint a Nyugat. (Úgy, hogy egy 152 milliméteres orosz tüzérségi lövedék 500 dollárba, analógja egy 155 milliméteres nyugati tüzérségi lövedék pedig szerinte 5000-8000 dollárba kerül.) Hodorkovszkij előrejelzése szerint a 2024-es év végére elesik Harkov, 2025 év közepére Odessza, 2026-ra Ukrajna pedig már csak egy gyenge partizánháborút lesz képes folytatni, miközben Lvov környékét is csak úgy lehet megmenteni az orosz megszállástól, hogy oda bevonulnak a lengyel csapatok. (Érdemes Hodorkovszkij egész ötperces gondolatmenetét meghallgatni.)

Hodorkovszkij következtetéseinek egy részével egyet lehet érteni  – például, hogy mit jelent egy felőrlő háborúban, hogy a Kijev fennhatósága alatt lévő lakosság aránya Oroszország lakosságához képest a háború kezdetén 1:3-hoz volt, ma már viszont csak 1:7-hez –, állításainak a másik része azonban nem tűnik biztosnak. Egyelőre például nem úgy tűnik, hogy 2024 végére elesik Harkov. A még mindig több mint egymilliós város bevételére messze nem elegendő a Harkov megyébe nemrég benyomuló orosz hadseregcsoport.

Nézzük meg röviden azokat a főbb szempontokat, amelyek meghatározzák az ukrán háború jelenlegi dinamikáját.

1. A 2022-ben bevezetett példátlan nagyságú gazdasági szankciók nem bizonyultak hatékonyaknak, sőt jelentős mértékben – a nyugati konkurencia kivonulásával – még segítették is a gazdasági növekedést az orosz nemzetgazdaság szinte mindegyik ágazatában. (Illetve részben a kínai exportot hozták helyzetbe.) 2024 első négy hónapjában az orosz gazdaság 5,4 százalékkal nőtt. Az idei év egészére az IMF 3,2 százalékos növekedést vár. A 2023-as évben az orosz gazdaság 3,6 százalékkal nőtt.
2. Oroszország a Világbank adatai szerint már 2021-ben vásárlóerő-értéken számolva (GDP PPP) Európa legnagyobb és a világ negyedik legnagyobb gazdasága lett Kína, az Egyesült Államok és India után. Ezt a pozícióját azóta is megőrizte, megelőzve olyan országokat, mint Japán vagy Németország.
3. Az orosz költségvetés deficitje a kétéves háborúskodás ellenére kicsi, az idei eredeti előrejelzés a GDP 0,9 százaléka, de valószínűleg 2 százalék körül alakul, az államadósság szintje alacsony, a rendkívüli költségvetési kiadásokat a Nemzeti Jóléti Alapban lévő mintegy 139 milliárd dollár (2024. áprilisi szint) még hosszú évekig képes fedezni. Az orosz kormány bevételei – az orosz gázipar gyengélkedése ellenére – folyamatosan nőnek.
4. Az Oroszország elleni gazdasági és politikai szankciókat csak az Egyesült Államok legközelebbi európai és ázsiai szövetségesei vezették be, a Föld többi országa semleges maradt. 

5. A nyugati kereskedelmi korlátozásokat a semleges országokon keresztül – elsősorban a Szovjetunió volt tagállamai, Törökország, a Közel-Kelet és a Perzsa-öböl arab államai, Kína és India – Oroszországnak az elmúlt két és fél évben könnyen sikerült kijátszania.

6. A „minden körülmények között” alkalmazandó 60 dolláros ársapka az orosz kőolaj kivitelére már a bevezetésétől kezdve nem működik. Az oroszok mintegy 1400 tankerhajóból álló árnyékflottát hoztak létre. Ezek a hajók nem mennek be nyugati kikötőkbe, és nincsen nyugati biztosításuk sem.

7. Oroszország teljes diplomáciai elszigetelése nem sikerült. Moszkva szoros baráti kapcsolatokat tart fenn olyan – a harmadik világban meghatározó – országokkal, mint Brazília, Dél-afrikai Köztársaság, India, Kína, Törökország, Egyiptom, Szaúd-Arábia, Pakisztán, Malajzia, Indonézia.

8. Az orosz politikai rendszert az elmúlt két és fél évben nem sikerült a stabilitásából kimozdítani. Putyin elnök népszerűsége nagyobb, mint valaha, nem utolsósorban a Nyugat elhibázott, az orosz kisembereket is sújtó politikája miatt (utazási és bankkárty-korlátozások, kizárólag civil felhasználásra szánt áruk és márkák kereskedelmének a korlátozása, nemzetközi sportrendezvényeken való orosz szereplés tiltása, az orosz nyelvi és kulturális jogok folyamatos szűkítése a kelet-európai országokban stb.).

9. Öngólnak tekinthető, hogy az orosz oligarchák ellen meginduló eljárások és vagyonelkobzások miatt az orosz üzletemberek tömegesen kezdték el visszavinni Oroszországba a Nyugaton tárolt pénzüket. (2022. február és 2023. szeptember között mintegy 50 milliárd dollár érkezett vissza Oroszországba.)

10. Az amerikai katonai támogatás abszolút meghatározó az ukrán hadsereg számára. Habár az amerikai kongresszus hosszú vita után 2024 áprilisában megszavazta az újabb 60,8 milliárd eurós csomagot Ukrajnának – amiből csak 28 milliárd a közvetlen katonai segítség –, egy következő csomag elfogadása nem várható az új elnök beiktatása, azaz 2025 januárja előtt, sőt annak is megvan az esélye, hogy ez volt az utolsó jóváhagyott csomag Kijevnek. Az Egyesült Államok már így is 2024 márciusáig 114 milliárd dollárt költött Ukrajnára. Éves szintre kivetítve ez már több, mint ami az afganisztáni háborúra ment.

11. Az elmúlt két évben megszilárdult az orosz–kínai–iráni politikai és katonai tengely, amely jelentős mértékben veszélyezteti a Nyugat globális dominanciáját. Oroszország ellenségé tétele és „nekiszorítása” Kínának, Washington legnagyobb geopolitikai tévedésének tekinthető az elmúlt kétszáz évben.

12. Nyugati források is elismerik, hogy 2024-ben Oroszország mintegy 4,5 millió tüzérségi lövedéket lesz képes legyártani, miközben a Nyugat – beleértve az Egyesült Államokat és az Európai Uniót – csak 1,3 millió tüzérségi lövedéket. Moszkva a saját haditermelése mellett folyamatosan komoly hadianyag-szállításokat kap Iránból és Észak-Koreából.

13. Az ukrán hadsereg még keményen védekezik, és képes a front kiegyenlítésére is. Az ukránok a Fekete-tengeren jelentős sikereket is el tudtak érni – az orosz flotta az ukrán vízi drónok miatt Odessza partjaitól kénytelen volt visszahúzódni a Krím félsziget védett kikötőibe –, de a szárazföldön a kezdeményezés 2023 őszétől teljes mértékben átcsúszott az orosz hadsereg kezébe. Az oroszok mindennap elfoglalnak egy-két kisebb falut, de az orosz előrenyomulás még lassú. Az oroszok 2024 januárja óta mintegy 880 négyzetkilométer területet foglaltak el idén, ez nem kevés, de nem is sok a hatalmas Ukrajnában. Ugyanakkor a nyugati elemzők figyelmét elkerüli, hogy az oroszok célja nem elsősorban a területszerzés, hanem hogy lassan felőröljék az ellenséget, minél nagyobb harctéri veszteségeket okozva.

14. Katonai téren az olló az ukrán hadsereg és az orosz hadsereg teljesítménye között egyre nyílik. Az ukrán hadsereg még a teljes 1200 kilométeres frontvonalon keményen védekezik, de az ukrán harcoló dandárok egyre jobban le vannak merülve. Az ukrán drónhaderő ugyan sokat segít az orosz előrenyomulás visszatartásában, de nem pótolhatja a tüzérséget. (A drónok hatótávolsága általában 5–10 kilométer között mozog, miközben az orosz tüzérség legalább 20 kilométer mélységből dolgozza meg az ukrán állásokat.)

15. A nyugati haditechnika korábban hangoztatott felsőbbrendűsége az orosz fegyverekkel szemben nem nyert bizonyítást az ukrán konfliktusban. Az orosz hadsereg képes volt adaptálódni a harctéri szituációhoz és folyamatosan tanulni. (Lásd például mennyire drámaian lecsökkent a nyugati precíziós sztárfegyverek – például a HIMARS vagy Excalibur – hatékonysága az egyre jobb orosz rádióelektronikai hadviselés miatt, vagy hogy a sztárolt nyugati harckocsiknak csupán pár napos a túlélési rátájuk a fronton.)

16. A Kijev fennhatósága alatt maradt lakosságot legfeljebb 20-25 millióra becsülhetjük, ami kritikusan alacsonyabb az Oroszország rendelkezésére álló emberi erőforrásnál. Miközben a 2022 szeptemberében – az akkori 300 ezer fős katonai mozgósítás bejelentése után – külföldre menekült orosz fiatalok már több mint fele visszatért Oroszországba, addig Ukrajnából folyamatosan menekül a polgári lakosság napi tízezres nagyságrendben. (Csak Magyarországra napi mintegy ötezer ukrán állampolgár érkezik.)

17. A korábbi ukrán önkéntesek és hivatásos katonák nagy része már meghalt vagy megsebesült a harcokban. A jelenleg besorozott ukrán férfiak jelentős része már nem akar harcolni, ami alapvetően befolyásolja az ukrán hadsereg teljesítményét. Az ukrán hadköteles férfiak egyre nagyobb számban szöknek el Ukrajnából a zöldhatáron keresztül, illetve valahol vidéken próbálnak bujdosni. 

18. Az orosz hadsereg a frontvonalon napi tüzérségi lőszerből öt-tízszeres, napi légierő bevetések terén húsz-harmincszoros túlerőben van, miközben már a drónhadereje is egyre jobban felülmúlja az ukránokét. (Ilyen erőviszonyok között az ukránok hiába próbálkoznak például most Harkovnál egy korlátozott ellenlökéssel. Már nem 2023 nyara van, egy év óta sokat változott a katonai helyzet.) A légvédelmi rakéták egyre nagyobb hiánya miatt egyre „lyukasabb” az ukrán égbolt. Az elmúlt hónapokban bevezetett orosz haditechnikai újítások következtében a harctéri pusztítás ereje fokozódik (például FAB irányított bombák tömeges bevetése az ukránok állásaira). Az ukrán hadsereg emiatt a frontvonalon egyre nagyobb vesztésegeket szenved el. Az ukrán halottak és súlyos sebesültek számát havi mintegy 30 ezer főre becsülik. Egyelőre ezt azonban képes az ukrán toborzás pótolni.

19. Habár a nyugati hivatalos álláspont az, hogy Ukrajnát addig támogatjuk, amíg az szükséges, 2024-ben már jóval kevesebb nyugati haditechnika érkezik (harckocsik, páncélozott harcjárművek, tüzérségi lövegek, légvédelmi ütegek) Ukrajnába, mint 2023-ban. A korábban átadott nyugati haditechnika folyamatosan elhasználódik vagy megsemmisül a fronton. Az európai országok haditechnikai készletei lemerültek. Van olyan európai ország, amely már a nehéz haditechnikájának az 50 százalékát átadta Ukrajnának. Szemmel láthatóan már nem hajlandók az európai országok – még Washingtoni nyomására sem – átadni az utolsó rendelkezésre álló Patriot légvédelmi egységüket vagy az utolsó önjáró lövegüket Kijevnek.

20. Ballisztikus rakétákból és robotrepülőgépekből több ezer darabot kellene bevetni, hogy tényleges hatással legyen a fronthelyzetre, de ezekből a Nyugatnak sincs annyi. Nyugati források szerint az Egyesült Államoknak mintegy 1500 ATACMS ballisztikus rakétája van. Nyilvánvaló, hogy csak egy kisebb részét fogja átadni Ukrajnának a saját harcképessége megőrzése érdekében. Szintén a német hadsereg részére legyártott 600 német Taurus robotrepülőgépből csupán 150 darab a bevetésre képes. Az orosz modern légvédelem sikerrel lövi le most már az ATACMS, Storm Shadow rakétákat is, így a siker érdekében egy adott orosz célpont ellen egyre nagyobb „túlterheléses támadást” kell indítani. Ez a taktika viszont egyre több rakétát igényel.

21. Az ukrán hadsereg statikusan tartja a területeit (ragaszkodva minden négyzetkilométerhez) a teljes 1200 kilométeres frontvonalon, ami nem tűnik túl jó stratégiának a jövőt nézve, és komoly hadműveleti veszélyekkel fenyeget a közeljövőben. 

22. Az orosz és amerikai nukleáris arzenál nagysága nagyjából kiegyenlített. Az Egyesült Államok viszont még mindig csak teszteli azokat a hiperszonikus rakétákat, amelyek az oroszoknál már pár éve hadrendbe álltak. (Illetve az S–500-as orosz légvédelmi rendszer képes az interkontinentális hiperszonikus rakéták elfogására is, ami Nyugaton még tesztelés alatt sincsen.)

23. A katonai olló szétnyílása miatt az orosz–ukrán háború kulminációs pontja egyre közeleg. (A kulminációs pont elérése után az ukrán hadsereg már nem lesz képes komoly ellenállásra egy nagyobb orosz offenzíva esetén.) 

24. A mai állás szerint minél tovább fog tartani az ukrajnai konfliktus, Kijev annál rosszabb békefeltételeket lesz kénytelen elfogadni. Mit csinál egy ilyen helyzetben a Nyugat? 

Mindkét fél érdekeit és a bolygó biztonságát figyelembe vevő reális kiegyezés keresése helyett jelenleg tovább eszkalálja a konfliktust – nagy hatótávolságú rakéták használatának az engedélyezése az eredeti orosz területek ellen, külföldi katonai kontingensek Ukrajnába küldésének a tervezése, F16-os vadászgépek közelgő ukrajnai bevetése, az Ukrajnába telepített Patriot rendszerek orosz területek felett is leszedhetik majd az orosz légierő gépeit, a szuverén orosz államvagyon lefoglalása külföldön, újabb és újabb körös gazdaság szankciók bevezetése Oroszország ellen stb. 

Az oroszok a nyugati eszkalációra válaszul azt hangoztatják, hogy ők nem fognak konvencionális háborút folytatni Ukrajnában a teljes NATO ellen, és egyre nyíltabban taktikai atomfegyverek bevetésére készülnek.

A nyugati politika ugyanakkor egyre inkább – ne felejtsük el, hogy az idei év a választások éve az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és az Európai Unióban – egy kirakatpolitika felé tolódik el. Lásd a nemsokára megrendezendő svájci békekonferencia, ahová Oroszországot meg sem hívták, és ahová Kína el sem megy. Egy ilyen egyoldalú békediktátum az első világháború végén a megvert központi hatalmak ellen működött, de az ukrán konfliktusban egészen más a tényleges helyzet. 

A NATO már most gyakorlatilag az ukrajnai háború részesének tekinthető. (A nagy hatótávolságú precíziós fegyverek területén például a célpontmegjelölés és ezeknek a modern fegyverrendszereknek a kezelése és karbantartása is az Ukrajnában tartózkodó nyugati instruktorok kezében van.)

Közben Európában már megkezdődött a lakosság fokozott ideológiai felkészítése az oroszokkal való lehetséges háborúra. Habár az oroszok többször értésre adták, hogy a Zsitomir-Vinnicja vonalnál nem akarnak Ukrajnában tovább Nyugat felé előrenyomulni – vagyis nem akarják a nacionalista fellegvárnak számító Nyugat-Ukrajnát megszállni – illetve a jelenlegi mintegy 520 ezres orosz ukrajnai katonai kontingens nem is elegendő még Ukrajna teljes megszállásához sem, egyes nyugati szakértők mégis állandóan Németország és más európai országok közelgő orosz katonai támadásáról beszélnek.

Kennedy elnök és Hruscsov pártfőtitkár az 1962-es kubai rakétaválság 13 napja alatt folyamatosan kommunikált egymással és telefonos kapcsolatban maradt. Végül képesek voltak kompromisszumra. 

Putyin és Biden ezzel szemben 2022 februárja óta egyetlenegyszer sem beszélt egymással, miközben az ukrán háború egy spirál mentén egyre nagyobb mértékben eszkalálódik.  

Egy európai átlagember talán nem is sejti, hogy jelenleg mennyire közel vagyunk egy valódi nukleáris háborúhoz.