Súlyos árat fizetünk a Facebook használatáért

Vitathatatlan, hogy az utóbbi száz év talán legnagyobb gazdasági visszaesése ellenére jól megy a Facebook szekere.

A világ legnagyobb közösségimédia-vállalata az idei második negyedéves pénzügyi jelentés szerint 287 millióval, 2,7 milliárdra növelte havi szinten aktív felhasználói bázisát, miközben a hirdetési bevételei 10 százalékkal, 18,3 milliárd dollárra emelkedtek a tavalyi év azonos időszakához képest.

Ez egyértelmű üzleti siker, pláne, ha figyelembe vesszük a céget sújtó bojkottot, amelynek keretében ezernél is több brand – köztük olyanok, mint a Disney, a Coca-Cola vagy éppen a PlayStation – vette le hirdetéseit a platformról, mivel szerintük a Facebook nem tesz eleget a gyűlöletbeszéd, illetve az álinformációk terjedése ellen.

A Facebook elleni hadjárat idén májusban vette kezdetét, amikor Mark Zuckerberg vezérigazgató nem csinált semmit Donald Trump bejegyzésével, amelyben az amerikai elnök éleslőszer használatával fenyegetett a fekete George Floyd halála miatt kirobbant antirasszista tüntetések alatt kibontakozó fosztogatások kapcsán.

Jack Dorsey Twitter-vezér máshogy látta a helyzetet: a Twitter, bár nem törölte a kérdéses posztot, de lehetetlenné tette annak lájkolását és kommentelését, illetve korlátozta a megoszthatóságát, mivel a poszt „megsértette az erőszak dicsőítésének tiltására vonatkozó Twitter-szabályokat”.

Zuckerberg borítékolhatóan nem értett egyet vele, szerinte a közösségimédia-cégeknek nem lenne szabad „az igazság döntőbíráiként” működniük.

Véleményem szerint azonban Zuckerberg itt nem a szabad véleménynyilvánítás eszméjének – amelynek természetesen megvannak a korlátai, amikor az mások testi épségét veszélyezteti – védelmében lépett fel, hanem teljesen logikus üzleti érdek miatt.

A Facebook kétoldalú platform: az egyik oldalon ülnek a felhasználók, a másikon pedig a hirdetők.

Az üzleti modell lényege, hogy a platform releváns tartalmat nyújtva megszerezze a felhasználók (véges) figyelmét, a túloldalon pedig szintén releváns felhasználói adatokat kínálva bezsebelje a hirdetők pénzét.

A cég üzleti érdeke, hogy elősegítse a tartalom gyártását – amely mellé hirdetéseket lehet kapcsolni –, valamint tökéletesítse a célzott hirdetések pontosságát a felhasználók adatai és interakciói alapján.

Emiatt pedig maximalizálnia kell mind a felhasználók közötti interakciók, mind pedig a felhasználók számát. Az így hólabdaként növekvő adathalmazt pedig nagyon drága lenne pontosan monitorozni és szűrni – nem véletlen tehát, hogy Zuckerberg ezt nem szeretné.

A felhasználói bázis növelése egyúttal szükségessé teszi, hogy a Facebook ingyenes legyen – ahogy Zuckerberg egy 2018-as kongresszusi meghallgatás során kijelentette, a cég csak így tud elérni több milliárd felhasználót. Ugyanakkor tényleg ingyenes-e a Facebook?

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint nem: a GVH tavaly decemberben 1,2 milliárd forintos bírságot szabott ki a céggel szemben, mivel az jogsértő módon ingyenesként hirdette szolgáltatását.

A GVH szerint a Facebook látszólagos ingyenessége eltereli a „fogyasztó figyelmét az általa vállalt ellentételezésről”, vagyis az adataink átadásáról, valamint „kockázatmentességet, kötelezettség nélküliséget sugall”, miközben a valóságban többszintű és nem teljesen átlátható elköteleződéssel jár a felhasználó számára.

Online aktivitásunk és személyes adataink szolgálnak fizetségként, explicit árcédula hiányában azonban ez nem egyértelmű.

Egyet kell értenem a GVH döntésével, ugyanakkor úgy látom, ennél nagyobb árat fizetünk a Facebook használatáért. Ahogy a Cambridge Analytica-botrány megmutatta, a Facebook sajnos egy meglepően hatékony eszköz preferenciáink megváltoztatására.

Az átláthatatlan és sokszor hamis, célzott politikai hirdetések – amelyek gyakran a szavazók távolmaradására buzdítanak – demokratikus szempontból messzemenően károsak. Bár az adatok megfelelő védelmének hiánya is nagyon sok kérdést vet fel, alapvetően itt az adathalmaz az, ami felkelti a rosszindulatú szereplők figyelmét, és teszi sebezhetővé a közösségi hálót.

A probléma pedig az adatok exponenciális növekedése miatt az üzleti modellbe van kódolva.

A Facebook gyakran hangoztatja, mennyire fontos „összehozni az embereket” – ugyanakkor a közösségi oldalak valószínűleg csak egyre távolabb löknek minket azoktól, akikkel ütközhet a véleményünk.

Egy kanadai–amerikai kutatócsapat szerint a Twitteren szinte mindenki csak a saját politikai nézeteivel megegyező információkat fogyaszt – ez az úgynevezett visszhangkamrahatás, amely jellemző bármely célzott hirdetésekre épülő közösségimédia-platformra, így a Facebookra is. Az ellentéteken átívelő diskurzus ebben a környezetben gyakorlatilag nem létezik.

Az ilyen platformok használatának azonban a mentális egészségünk látja leginkább kárát. Ahogy említettem, a Facebook célja a figyelmünk megszerzése – ez pedig nem nehéz.

Régóta tudjuk, hogy a lájkok és megtekintések színes-szagos számlálói hasonlóan működnek, mint bármely más függőség: gondosan adagolt dopaminlöketek tesznek róla, hogy a „még öt perc” még egy óra legyen.

Tristan Harris szerint, aki korábban a Google-nál az etikus dizájnnal foglalkozott, ez nem hiba, hanem funkció: az okostelefonok tervezésénél elsődleges szempont az emberi pszichológia gátlástalan kiaknázása.

Ennek pedig óriási társadalmi terhe van. Ahogy a brit közgazdász, Noreena Hertz The Lonely Century című könyvében kifejti,

az online tér magányossá tesz minket, mert ellopja a figyelmünket szeretteink elől.

Tari Annamária pszichológus szerint az állandó online jelenlétnek leginkább a gyerekek látják kárát, mivel nem tud kialakulni bennük a való élethez elengedhetetlen empátia és érzelmi intelligencia, viszont evés- és testképzavar sajnos annál könnyebben kialakul.

Ezek miatt nem meglepő tehát, hogy a mai fiatalok lényegesen kevesebb időt töltenek a barátaikkal, mint korábban, miközben kevésbé boldogok, szorongóbbak, és jellemzőbb náluk az öngyilkossági hajlam. Fontos hangsúlyozni, hogy a hivatkozott szakirodalom jellemzően csak korrelációt állapít meg a túlzott közösségimédia-használat és a mentális problémák között.

Ugyanakkor van már olyan kutatás, amely szerint megvan az ok-okozati viszony:

a kevesebb online eltöltött idő boldogabbá tesz.

Összegezve, a demokratikus választások befolyásolása, a velünk egyet nem értőkkel való párbeszéd hiánya és mentális egészségünk pusztítása mind-mind úgynevezett negatív externália: hasonlóan a dohányzáshoz, ezek valós társadalmi költségek, amelyeknek – piac hiányában – nem látjuk az árát.

A GVH jól döntött: a Facebook használata nem ingyenes. Nagy árat fizetünk érte.