Romániában dolgozó magyarok? Mi a valóság?

Az mm a „helyszíni szemlét” Kürtösön kezdte. Csendes román kisváros a román–magyar határtól mintegy két kilométerre. A kilencezer lakosú kis településen az utóbbi évek gazdasági fejlődése szemmel látható: alig találunk régi Daciát, viszont egyre több az új nyugati autó a házak előtt.

Kürtös statisztikai mutatói valóban irigylésre méltóak. A regisztrált munkanélküliség 1,5 százalékos, tulajdonképpen csak az nem dolgozik a helyiek közül, aki nem akar. Nagy változás ez a nagyjából tíz évvel ezelőtti helyzethez képest, amikor Arad és Temes megye egészére a húsz százalékot megközelítő munkanélküliség volt a jellemző.

Az aradi régióban 1999 után jelentek meg a külföldi – főleg német, olasz, osztrák és amerikai – befektetők, ugyanis ekkor alakult meg a Kürtös–Arad Vámszabad Terület (ZLCA). Korántsem elhanyagolható logisztikai előnye, hogy a temesvári és az aradi repülőtér közelsége miatt légi úton is elérhető. Csak az indulás évében 82 ezer négyzetméternyi területet adtak el, illetve bérbe a betelepülni szándékozó cégeknek, amelyek 1600 munkahelyet teremtettek. A befektetési kedv azóta sem lankadt. Sőt.

„Mára már közel 9500 embert foglalkoztat a vámszabad terület, terveink szerint a közeljövőben ez a szám legalább 40 százalékkal emelkedhet” – mondta a Manager Magazinnak Cristina Bibart, a vámszabad terület menedzsere. Kis túlzással: Kürtösön az alkalmazottak száma elérheti a lakosságét, vagy akár meg is haladhatja. Csak az autóülés- és autóhuzat-gyártással foglalkozó portugál Coindu vállalat kétezres alkalmazotti létszámának megduplázását tervezi a közeljövőben. Összehasonlításképpen az arányok érzékeltetésére: a tavalyi év legnagyobb magyarországi beruházása, a Hankook gumiabroncsgyár 1500 új munkahelyet teremtett Dunaújvárosban és környékén.

Csábítás. A növekedés egész Arad megyére jellemző: egymás után érkeznek a külföldi, zöldmezős beruházók, leginkább az autóiparba. A betelepülő cégek a jónak mondható infrastruktúrát és az olcsó, de viszonylag képzett munkaerőt keresték itt – és találták is meg. Eddig. Csakhogy Románia nyugati, partiumi részén az utóbb időben annyi munkahely keletkezett, hogy elfogyott a szakképzett munkaerő. Éppen ezért megindult a munkaerő áramlása a magasabb munkanélküliségi rátájú keleti és középső régiókból. De még ez sem elégíti ki a rohamosan növekvő igényeket.

A bukaresti kormányzat már a Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások egy részének hazacsábításával próbálkozik: Spanyol- és Németországban az év eleje óta tartanak „roadshow”-kat és tájékoztatókat a kivándorolt munkásoknak. Igaz, a fizetés tekintetében aligha kelhetnek versenyre. Hiába négyszereződött (!) meg 2002 óta Romániában a havi nettó átlagbér, még így is csak megközelíti az 1200 lejt (kb. 85 000 forint), ami még a felét sem éri el a nyugaton megkereshető nagyjából 1000 eurónak. Ugyanakkor a jövőben a különbségek további csökkenésére lehet számítani, hiszen a bérek éves átlagban 8-10 százalékkal emelkedhetnek.

Egy aradi cég már „vészforgatókönyvet” is készített a munkaerőhiány megoldására: Ázsiából „importálna” munkásokat, dolgos kezeket. Valószínűleg ilyen messzire azért nem kell menniük.

Keleten a helyzet. A határ túloldalán, pár kilométerre lenne elég szabad munkaerő: Békés megye, valamint Szerbia egyes határ menti régióiban is 20 százalékot meghaladó a munkanélküliség. Jellemző a helyzetre, hogy Battonyán – miután a BHG és az ÁTEV üzemeit felszámolták – az önkormányzat lett a legnagyobb munkaadó.

De Mezőkovácsházán is hasonló a helyzet. „Korábban igen jelentős vetőmagtermelés volt a régióban, valamint a mezőhegyesi cukorgyár is több ezer embernek adott munkát. Itt vannak az ország legjobb minőségű földjei” – mondja Bakos István, a 26 százalékos munkanélküliséggel küzdő Mezőkovácsháza polgármestere.

„Az emberek itt mindig a mezőgazdaságból éltek, az iparban viszont alig van munkahely. Úgy látom, hogy ez a térség kívül esett a kormány látószögén, és a fejlesztési elképzeléseit tekintve a problémák kezelésére kormányzati szándékot egyelőre nem tapasztalok. Természetesen mi is hallottuk, hogy a román oldalon az újonnan épült termelőegységekbe munkásokat keresnek, a mi településünkről azonban eddig senki nem élt ezzel a lehetőséggel. Inkább mennek Békéscsabára, Gyulára vagy akár Szegedre is munkát keresni, szerencsét próbálni.”

Dombegyházán az aradi székhelyű Leoni tartott tavaly ősszel cégbemutatóval egybekötött munkástoborzást. Száznál is többen hallgatták a bemutatót, de miután megtudták, hogy a fizetés mindössze nettó 45 ezer forint lenne havonta, alig ötvenen maradtak. Ezek jó része pedig vagy az orvosi vizsgálaton „bukott meg”, vagy el sem ment a meghallgatásra – mondja Varga Lajos polgármester.

A Leoni – amelynek helyzete azért pikáns, mert magyarországi tevékenységének egy részét telepíti át Romániába – Battonyán sem járt nagyobb sikerrel: ott először nyolcvanan érdeklődtek a munka iránt, majd mindössze hat embert tudtak közülük alkalmazni.

Ellentmondás. Két, egymástól csupán néhány kilométerre fekvő, de teljesen eltérő térség. Az egyikben a munkaképes lakosság egyötöde nem tud tartós állást találni magának, a másikban pedig több száz – akár ezer – főt alkalmaznának azonnal. Megoldás azonban egyelőre még nincs. A miértekre több válasz is lehetséges. Egyrészt a fizetés. Igaz, hogy a román bérek irgalmatlan ütemben nőnek, de még így sem érik el a magyar minimálbért.

Az a dolgozó, aki az Arad vagy Kürtös környéki termelőüzemek bármelyikében el tudna helyezkedni, havonta alig 45-50 ezer forint értékű lejt vinne haza. De még ez is jobb, mint az állandó munkahelykeresés, létbizonytalanság. Vagy mégsem? Az mm által megkérdezett viharsarki polgármesterek közül nem egy vélekedett úgy, hogy ez az összeg épp határérték. Sokan úgy számolgatnak, hogy úgyis jár számukra a 45 ezer forinttal nagyságrendileg azonos szociális segély (amelyhez járulhat még gyermekvédelmi támogatás vagy lakásfenntartási segély), ami ugyan nem sok, de legalább nem kell érte dolgozni. Ráadásul nyáron, az idényjellegű mezőgazdasági munkákból egy hét alatt is meg lehet keresni azt az összeget, amelyért pl. Kürtösön három hetet kellene dolgozni.

Persze ez a gondolkodásmód nem mondható általánosnak, annyit azonban meg lehet állapítani, hogy nagyobb tömegben és hivatalos formában, bejelentve még nem vonzó a magyarok számára a romániai munkavállalás. Ennyi pénzért. Több százan azért így is átjárnak dolgozni – csak épp a szürke- vagy feketegazdaságba. Ilyenkor leginkább az építőipar jöhet szóba, hiszen az útépítéseken, új építőipari beruházásokon dolgozó munkásokból is hiány van, így a fizetések a magyarnál is magasabbak lehetnek.

A cikk teljes terjedelemben a manager magazin most megjelent nyári számában olvasható.