BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

1,75 trilliós deficitet mutat Obama költségvetése

Egy magas rangú kormányhivatalnok szerint a ma a Kongresszus elé terjesztett költségvetés 1,75 trilliós hiánnyal számol. A költségvetés szerint a tehetősekre kiszabott adók 2011-től emelkednek.

Az AP-nek nyilatkozó kormányzati informátor szerint a Barack Obama által megtervezett plusz 3 trillió dolláros kiadási kerettel együtt a költségvetés 1,75 trillió dolláros deficittel számol. A tehetősek megadóztatása mellett a kormány csökkentené a Medicare egészségbiztosítási költségeit, hogy a "potyautasok" is beléphessenek a rendszerbe.

A büdzsé fenntartja a lehetőséget arra, hogy a Kongresszus által megszavazott 700 milliárd dollár mellett újabb 250 milliárd dollárt fordítsanak a pénzügyi szektor megsegítésére. Ugyanakkor az informátor szerint csak keretről van szó, a pontos összegről később születik döntés.

A tervezet szerint kiterjesztenék a személyenkénti évi 400 dolláros adókedvezményt, amelynek hatására áprilisba érződik először a pénztárcákon. 2010-ben válna hatálytalanná az a jogszabály, amely az évi 250 ezer dollárnál kevesebbet kereső párok esetében adókedvezményt nyújt, ezt is meghosszabbítaná Obama. A középosztály megsegítése és az egészségügyi rendszer kiterjesztése érdekében számos kormányzati program költségvetését csökkentenék.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.