BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Nagy Testvér az utakon - a hollandok megelégelték a dugókat

Totális útdíjfizetéssel próbálja javítani a közlekedési helyzetet a holland kormány

"Dugógyilkosnak” nevezik támogatói azt a holland kabinet által a napokban elfogadott javaslatot, amelynek értelmében 2012-től minden egyes megtett kilométer után útdíjat szednének az autósoktól. Az útdíjfizetési módszer radikális átalakításától a torlódások ritkulását és a környezeti terhelés mérséklődését várja a hágai kabinet.

A terv ellenzői ugyanakkor a személyes adatok védelmét látják veszélyeztetve. A megtett kilométereket számláló elektronikus rendszerben ugyanis folyamatosan nyomon követhető lenne a gépjárművek mozgása.

Az elképzelés értelmében 2012 végétől indulna a bevezetés, elsőként a tehergépjárművek bevonásával. A személygépkocsikra 2013-tól kerülne sor, és a tervek szerint legkésőbb 2016-ra az összes személy- és teherautóra, illetve motorkerékpárra kiterjesztenék a minden megtett kilométer utáni fizetési kötelezettséget – írja a Die Presse. A járművekbe szerelt GPS-követő folyamatosan küldené az információt a megtett útról egy irányítóközpontba, amely automatikusan vonná le a használó számlájáról a megfelelő díjat.

További részletek a holnapi Világgazdaságban!

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.