BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Oszkó: Komoly adócsökkentés lehetett volna, ha…

A költségvetési egyensúly további javítása nem képzelhető el másként, mint az államadósság minél gyorsabb és meredekebb ütemű csökkentésével. Ezt a sokak által osztott nézetet erősítette meg tegnap Oszkó Péter pénzügyminiszter egy a nemzetközi kamarák által szervezett üzleti fórumon Budapesten.

Oszkó rámutatott: az adósság okozta kamatterhelés éves szinten közel 1200 milliárd forintos kiadást jelent az állami büdzsének. A jövő évi költségvetési törvényjavaslat szerint ez a tétel 2010-ben egészen pontosan 1215 milliárd forint lesz, mintegy 20 milliárd forinttal több, mint az idén. Ennek a tehertételnek a mérséklése jelentős mértékű adócsökkentést és gazdaságélénkítést tenne lehetővé. „A következő években az adósság- és a kamatszint csökkentése, valamint a kockázati besorolás javítása a kormány fő feladata” – fogalmazott a pénzügyminiszter.

Hozzátette: a kormány mintegy 1000 milliárd forintos megtakarítást valósított meg az utóbbi hónapokban hozott döntésekkel az állami kiadások terén. Ha a gazdaság nem esik vissza az idén 6,7, jövőre pedig további néhány tized százalékkal, akkor ezek a változások számottevő adócsökkentési lehetőséget teremtettek volna.

Már 2008-as GDP-színvonallal számolva is lehetővé válna a helyi iparűzési adó megszüntetése, így azonban a versenyképességet érintő adóterhelés – a személyi jövedelemadó és a tb-járulékok – lefaragása csak más adónemek szerepének erősítésével történhetett meg.

Nagy eredmény ugyanakkor, hogy a bevételkiesés ellensúlyozása lehetővé válik a kiadáscsökkentéssel, így nem nő tovább az adósság mértéke – vélekedett a pénzügyi tárca vezetője. Megítélése szerint azonban még mindig van lehetőség megtakarításokra a szociális és elsősorban az önkormányzati rendszer terén.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.