BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ugrik az ukrán IMF-hitel?

Elnökké választása esetén újratárgyalná Ukrajna 16,4 milliárd dolláros segélyprogramját Viktor Janukovics. Az elnökválasztás első fordulóját 10 százalékpontos fölénnyel megnyert politikus ragaszkodik a minimálbér és a nyugdíjak megemeléséről szóló törvényhez, amelynek múlt év végi elfogadása miatt az IMF felfüggesztette a soron következő részlet, 3,8 milliárd dollár folyósítását.

Az ukrán segélyprogram folytatását hátráltathatja az is, hogy Janukovics felvetette az előre hozott választások lehetőségét, jelezve: nem tudja elképzelni az együttműködést Julija Timosenko kormányfővel, aki az ellenfele lesz az elnökválasztás február 7-i, második fordulójában.
Nem kérdés azonban, hogy Ukrajnának felettébb nagy szüksége lenne az IMF forrásaira. Az államcsődöt egyelőre sikerült ugyan elkerülni, de az állami tulajdonú Naftogaz energiacég már kénytelen volt átütemezni külföldi adósságait, és jelenleg is minden követ meg kell mozgatnia azért, hogy ki tudja fizetni a következő, éppen az elnökválasztás napján esedékes orosz gázszámlát. Az Ukrzaliznitcja állami vasúttársaság képviselői pedig éppen Londonban tárgyalnak egy 550 millió dolláros adósság átütemezéséről.
Ukrajna fizetőképességének megítélését szinte lehetetlenné teszik a költségvetés körüli, átláthatatlan viszonyok. A legfrissebb hivatalos adatok szerint a büdzsé hiánya a múlt év első tizenegy hónapjában 16 milliárd hrivnyát (kétmilliárd dollár) tett ki, ám Viktor Juscsenko államfő hivatala szerint a valós adat több tucat milliárdra rúghat. Az IMF a múlt évre 6 százalékos GDP-arányos deficitet célzott meg, de elemzők az év egészére 10 százalék körüli értéket valószínűsítenek. Az elnökválasztás első fordulójában kiesett Juscsenko hivatala azzal is vádolja a kormányt, hogy januárban 15,5 milliárd hrivnyát költött el, miközben a bevételei csak 10-11 milliárdot tettek ki, és a régiós kormányzatoknak járó pénzek viszszatartásával ellehetetleníti azok működését.
Elemzők éppen ezért nem is az elnökválasztás kimenetele, hanem az IMF-program jövője miatt aggódnak. Márpedig ebből a szempontból Timosenko győzelme sem teremtene egyszerűbb helyzetet. Ő ugyan ellenezte a program felfüggesztését eredményező parlamenti döntést, de tavaly és az idén sem teljesítette a valutaalapnak a gázárak megemelésével kapcsolatos követelését. Ráadásul az ő győzelme is könnyen a politikai bizonytalanság elhúzódásával járó, előre hozott parlamenti választáshoz vezethet, hiszen törvényhozási hatalmának megszilárdításához éppen Janukovics formációjával, a Régiók Pártjával kellene kiegyeznie.
Alapvető gazdasági reformok mindenesetre egyik jelölt győzelme esetén sem várhatók. Mindketten a szegénység elleni küzdelmet tartják legfőbb feladatuknak, a beruházások és a modernizáció elé helyezve egy nagylelkű állami biztonsági háló kiépítését. A kampányban a két politikus egyformán alacsonyabb adókat, illetve magasabb minimálbért, nyugdíjakat és jóléti juttatásokat ígér. Reuters

A jelöltek gazdasági tervei

Viktor Janukovics az áfát 20 százalékról 2011-re 17 százalékra, a társasági adót pedig 25-ről 19 százalékra mérsékelné. A bankokat arra kényszerítené, hogy legfeljebb 7 százalékos kamattal adhassanak jelzáloghiteleket.

Julija Timosenko az adórendszer egyszerűsítésére helyezné a hangsúlyt, harmadával csökkentve az adófajták számát. Az új technológiák importját és a szegény régiókba irányuló befektetéseket adókedvezményekkel ösztönözné.


Julija Timosenko az adórendszer egyszerűsítésére helyezné a hangsúlyt, harmadával csökkentve az adófajták számát. Az új technológiák importját és a szegény régiókba irányuló befektetéseket adókedvezményekkel ösztönözné. Gondot okoz az eladósodás A külföldi források elapadásával Kijev októberben arra kényszerült, hogy közel 30 százalékos kamatra bocsásson ki rövid lejáratú, belföldi kötvényeket.

A pénzügyminisztérium adatai szerint februárban 1,84 milliárd, márciusban 786 millió, áprilisban pedig már 3,7 milliárd hrivnya törlesztése lesz esedékes.

A kormány arra készül, hogy ismét szerencsét próbál a nemzetközi piacokon; a pénzügyminiszter májusra reméli az újabb külföldi kölcsönök felvételét. Ugrik az ukrán IMF-hitel? -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.