BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tőzsdét vegyenek! - Dobra veri az állami vagyont Pozsony

Privatizációs programot indít a szlovák kormány, írja a Bumm.sk. Az előző, Robert Fico által vezetett kormány gyakorlatilag leállította a magánosítást, melyet a jelenlegi kormány újra indítana.

Lapinformációk szerint a szlovák Nemzeti Vagyonalap összesen hat hő szolgáltatót, tizenhét busztársaságot, a Slovak Telekom, a pozsonyi tőzsde, illetve a bártfai és a szliácsi gyógyfürdők állami tulajdonrészének teljes vagy részleges eladására tett javaslatot.

A javaslat szerint nagyjából 400 millió euró folyna be az államkasszába. A vagyonalap szakértői szerint, a tőzsdei részvények kibocsátásával kellene lebonyolítani a privatizációt. A javaslat racionális lehetőségnek nevezi a Slovak Telekom 15 százalékos állami tulajdonrészének eladását, valamint a tőzsdén való több mint 76 százalékos részesedéstől való megválást.

A kormány a tervek szerint a jövő héten tárgyalja a javaslatokat, amelyeket ha elfogadnak, akkor nagyjából 400 millió euró folyna be az államkasszába. Az FNM szakértői úgy vélik, hogy tőzsdei részvények kibocsátásával kellene lebonyolítani a privatizációt.

A Fico vezette baloldali kormány a magánosítást leállító első lépésként 2006-ban visszavonta a pozsonyi nemzetközi repülőtér eladására a bécsi repülőtérrel kötött előzetes megállapo

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.