BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vegyes vállalati helyzetértékelés

Egyre pesszimistábbak a cégek az aktuális helyzetüket illetően, de még bíznak a javulásban – derült ki a Kopint-Tárki legutóbbi felméréséből.

A vállalatok helyzetértékeléséhez tartozó indikátorok, mint a rendelésállomány, a készletszint és a kapacitáskihasználtság, mind romló tendenciát mutat. A prognózisindikátorok viszont termelés- és létszámbővülést jeleznek előre. Az exportértékesítés növekedési ütemének jelentős változása nem várható, azonban a belföldi piacon továbbra is a kereslet csökkenésére lehet számítani. A bizalmi index csökkenése így tovább folytatódott a múlt év végén és 2011 elején. A vállalatok helyzetértékelésében 2010 harmadik negyedévéhez képest nem történt jelentős változás. Továbbra is a kisebb, elsősorban hazai piacra termelő vállalatok ítélik nehezebbnek a helyzetüket. A legalább 250 fő felett foglalkoztató, exportra is termelő cégek jelentősen jobbnak látják pozíciójukat, mint 10 főt vagy ennél kevesebb alkalmazók.

A rövid távú, hat hónapra szóló kilátások stagnálnak, így inkább egyfajta kivárás látszik a vállalatok értékelésén – áll a kutatóintézet jelentésében. Az exportőrök szinte kivétel nélkül további javulást feltételeznek cégükben, míg az itthon értékesítők a helyzet romlását prognosztizálják. A kereslethiány továbbra a termelésbővítés legfőbb akadályozó tényezője a feldolgozóiparban, az utolsó negyedévben némileg emelkedett azok száma, akik erre panaszkodtak. Tovább folytatódott a gazdasági környezet bizonytalanságát említők aránya. Mindemellett jó hír, hogy csökkent a finanszírozási akadályok említése.
Valamivel pozitívabb képet fest a beszerzésimenedzser-index szezonálisan, amelynek kiigazított értéke februárban 57 volt, 2,3 százalékponttal magasabb a januárinál – jelentette a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság. Februárban két kivétellel a részindexek a pozitív, vagyis bővülést jelző tartományban voltak, és többségében nőttek januárhoz képest. Csak a szállítási átfutási idő és a foglalkoztatás indexei mutattak csökkenést, az exportindex értéke pedig változatlan maradt. A válság előtti szintet már rég meghaladta a feldolgozóipari konjunktúraindex, legutóbb 2007 áprilisában mértek a mostaninál magasabb szintet.

Az egyébként is magasan lévő rendelésállomány tovább emelkedett a hónap során, és a felmérés szerint a beszerzési mennyiség indexe is nagyon erősen megugrott, 8,6 százalékponttal, 64,3-ra nőtt januárhoz képest. A szállítási átfutási idő viszont növekedést mutat, ami negatívum. A külpiaci mutatók januárhoz képest keveset változtak, az import és az export mutatói is nagyjából stagnáltak az előző hónaphoz viszonyítva. A foglalkoztatási index kilenc hónap folyamatos bővülés után a foglalkoztatotti létszám csökkenését jelezte szeptemberben a feldolgozóiparban, de október óta megfordult az irány.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.