Az Országgyűlés által elfogadott jogszabály értelmében a 2013. évi tranzakciós illeték hatálya a Magyar Nemzeti Bankra is kiterjed, eltérő kormányzati, országgyűlési döntés nem született - válaszolta újságírói kérdésre Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára a júliusi államháztartási adatok publikálása alkalmából tartott szerdai online tájékoztatón.
Egy másik kérdés azt firtatta, lesz-e törvényváltoztatás, miután az EKB véleménye kimondta, hogy uniós jogba ütközik az illeték kiterjesztése az MNB-re. A helyettes államtitkár erre azt közölte, hogy a kormány is tanulmányozza az EKB véleményét, mindeddig nem hozott olyan döntést, hogy a törvényen változtatást tartana szükségesnek.
A kormány tehát a jelek szerint megmakacsolta magát. Igaz, Orbán Viktor már július 10-én a Hír TV-ben elmondta, hogy a magyar parlament döntéseit senki sem tudja megvétózni. Akkor azt kérdezték tőle, mi lesz, ha az Európai Központi Bank vagy az IMF megvétózza az MNB megadóztatását, és így nem folyik be a várt pénz, a munkahelyvédelmi terv fedezete. Orbán azt is hozzátette, az EKB-nak véleménynyilvánítási joga van, az álláspontját meg kell hallgatni, de a döntésben való részvételre semmilyen lehetősége nincs.
A Magyar Nemzet viszont augusztus 7-én arról írt, hogy augusztus közepére készülhet el a jövő évi költségvetés módosított változata, mely már nem számol az MNB-től várt 120 milliárd forintnyi tranzakciós illetékkel. Ilyen javaslat azóta sem készült. A kérdés kulcsfontosságú lesz a várhatóan szeptemberben folytatódó IMF-EU-kormány egyeztetéseken.
A tegnap sajtótájékoztatón Banai Péter Benő jelezte, hogy a Magyar Államkincstártól tranzakciós adó címen mintegy 10 milliárd forintot vár a költségvetés.
Arra az újságírói kérdésre, miszerint törlesztette-e már Magyarország az idei harmadik negyedévre esedékes IMF-kölcsön részletét a 2008-ban felvett hitelcsomagból, a helyettes államtitkár közölte: a legutóbbi törlesztés augusztus 10-én történt, mintegy 170 milliárd forintos összegben, forint források felhasználásával. A következő esedékes törlesztés a kijelölt határidőre fog megtörténni - tette hozzá.
Az idei tartalékok befagyasztására vonatkozó kérdésre Banai Péter Benő azt felelte, hogy a 2012. évi költségvetési törvény értelmében a mintegy 320 milliárd forintot kitevő, az államháztartási kockázatokat ellensúlyozó tartalékok felhasználására csak októbertől kerülhet sor, amennyiben a 2012. évi, uniós módszertan szerinti hiány várhatóan nem haladja meg a GDP 2,5 százalékát. Ezért a tartalékok felhasználásáról nem születhetett, és nem is született döntés.
A helyettes államtitkár némileg kitért a múlt héten megjelent GDP-adathoz kapcsolódó kérdésre, miszerint vizsgálja-e a kormány a jövő évre becsült 1,6 százalékos növekedés megvalósíthatóságát. Érvelése szerint a külső keresletet illetően az Európai Bizottság (is) 2012-ről 2013-ra Magyarország főbb exportpartnereinek felfutó gazdasági növekedésével számol.
"A belföldi folyamatokat illetően kiemelendő a hazai autógyárak felfutó termelése, a döntően beruházásokat finanszírozó európai uniós források növekvő összege. Mindemellett a munkahelyvédelmi akciótervnek is kedvező makrogazdasági hatásai lehetnek. A 2013. évi költségvetés ugyanakkor esetlegesen kedvezőtlenebb makrogazdasági folyamatokkal is számolt, hiszen az Országvédelmi Alap 100 milliárd forintot tartalmaz a potenciális negatív hatások kivédésére" - fogalmazott a szakember.
Arra a kérdésre, hogy mikor tervez a kormány legközelebb devizakötvényt piacra dobni és milyen összegben - Banai Péter Benő kifejtette: "devizakötvény kibocsátását tervezzük a nemzetközi szervezetekkel - IMF, Európai Bizottság - történt megállapodást követően. Célszerű egyúttal a finanszírozási források, piacok lehetséges diverzifikációjának vizsgálata".
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.