BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Izraeli szakemberektől tanulhatnak a start-up cégek

Októberben rendezik meg a közös magyar-izraeli innovációs napot Budapesten – közölte Izrael magyarországi nagykövete egy sajtóbeszélgetésen.

EGYÜTTMŰKÖDÉS  Ilan Mor lapunknak korábban elmondta: az esemény célja, hogy a feltörekvő innovatív vállalkozások, vagyis a start-up cégek elterjedése terén a világ egyik vezető országának számító Izraelből érkező szakemberek megismertessék azokat az eszközöket, módszereket, amelyekkel elő lehet segíteni a hazai start-up tevékenység fejlesztését. Az egy főre jutó start-up cégek száma tekintetében világelsőnek számít Izrael, miután a közel 8 milliós országban jelenleg mintegy 3500-4000 start-up vállalat működik.

Ilan Mor a sajtóbeszélgetésen kiemelte annak a jelentőségét, hogy öt évvel az első találkozó után május végén megtartották a magyar-izraeli gazdasági vegyes bizottság második ülését, ahol jegyzőkönyvet írtak alá a két ország közötti gazdasági együttműködés lehetőségeiről. Ennek keretében az innováció mellett a mezőgazdaságot és a vízkezelést is olyan területként határozták meg, ahol lehetőség nyílhat az együttműködés mélyítésére.

A két ország közötti kereskedelmi forgalomról elmondta: annak értéke tavaly mintegy 600 millió dollárt tett ki, ami szerinte nagyságában megfelelő mértékű, de – mint mondta –törekedni kell arra, hogy a mennyiségi szempontok mellett a minőségiek is érvényesüljenek például az innováció terén történő együttműködés révén. A kétoldalú forgalom mintegy kétharmadát a magyar kivitel adja, amit főként gépi berendezések tesznek ki.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.