BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Augusztus közepére megszabadulunk az IMF-től

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter július 25-én levélben jelezte Mr. Reza Moghadam, a Nemzetközi Valutaalap igazgatója felé, hogy Magyarország még annak esedékessége előtt, 2013. augusztus 12-ig vissza kívánja fizetni 2008-ban felvett IMF hitelét. Ez a lehetőség csak azon országok részére áll fenn, amelyek megfelelő szintű tartalékokkal, fegyelmezett költségvetési politikával és kedvező befektetői megítéléssel rendelkeznek – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Magyarországon a fenti tényezők az elmúlt három év munkájának köszönhetően együttesen megteremtik a lehetőségét annak, hogy az IMF-hitel jelentette tehertől esedékesség előtt megszabaduljon a gazdaság – írja az NGM.

A tárca szerint a kedvező piaci környezet és a Magyarország iránti befektetői bizalom az utóbbi évek legkedvezőbb hozamait és – az országkockázati megítélést tükröző – ötéves CDS felárát eredményezte. „A magyar állam ennek következtében kedvező finanszírozási feltételek mellett jelentős betétállományt építhetett fel. Tekintettel arra, hogy az IMF-hitel előtörlesztésére szolgáló források így rendelkezésre állnak, a kormány a hitel előtörlesztéséről döntött” – áll a közleményben.

A magyar állam (MNB nélkül) 7,5 milliárd euró értékű hitelt hívott le az IMF-től. Az ebből jelenleg fennálló tőketartozás mértéke 2,2 milliárd euró, amelynek utolsó nagyobb törlesztőrészlete 2014 márciusában lenne esedékes. „Az IMF-hitel teljes visszafizetésével a kormány fontos lépést tesz az egyre nagyobb arányú piaci finanszírozás felé, emellett kamatmegtakarítást is biztosít a költségvetés számára. A kifejezetten erre a célra feltöltött devizabetét egyenlege az előtörlesztést követően is biztonságos szinten marad” – zárul a közlemény.

Orbán Viktor miniszterelnök szombaton azt mondta, hogy a Nemzetközi Valutaalaptól korábban felvett kölcsön végtörlesztésére utasította Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert. "Vissza fogjuk fizetni az IMF-nek az összes pénzt, és így tisztán állunk az Úr színe előtt" – fogalmazott a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban, a székelyföldi Tusnádfürdőn.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.