BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csak az IMF-nek törlesztettünk korábban, az EU-nak nem lehet

A Magyar Nemzeti Bank után a kormány is visszafizette a Nemzetközi Valutaalapnak a 2008-ban felvett hitelt. Pedig volt olyan időszak az elmúlt években, amikor úgy tűnt, hogy IMF-védőhálóra szükségünk lesz

Orbán Viktor kormánya 2010-es hivatalba lépése után szinte azonnal megszakította az IMF-programot, és saját gazdaságpolitikai irányvonalba kezdett. Mostanra azt is elérték, hogy egy „fillérrel” se tartozzon Magyarország a Nemzetközi Valutaalapnak, hiszen a kormány előtörlesztette a 2008-ban felvett hitel fennmaradt részét. A visszafizetéshez a korábban fel nem használt IMF-hitelt, az idei dollárkötvény-kibocsátás egy részét, valamint az új, a lakosságnak szánt euró alapú államkötvényekből befolyt pénzt is használta a kormány. Az NGM lapunk kérdésére azt válaszolta, hogy a piaci viszonyok függvényében elképzelhető újabb devizakötvény-kibocsátás idén.

Az IMF kérésének megfelelően három devizanemben törlesztette a kabinet a 2,15 milliárd eurós részletet. „A végtörlesztéshez 1,7 milliárd dollárt, 570 millió eurót és 255 millió fontot utalt át az Államadósság Kezelő Központ” – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Az előtörlesztés nem csak azért jön jól a kormánynak, mert elmondhatja, hogy hazaküldtük az IMF-et, és nem tartozunk nekik, hanem azért is, mert az Alaptörvény adósságszabálya szerint évről évre csökkennie kell az adósságrátának, amíg el nem érjük a GDP 50 százalékát. A hitel visszafizetésével több mint 2 százalékponttal mérséklődik a GDP-arányos államadósság, vagyis nagyban segíti a kormányt, hogy eloszlassa azokat a spekulációkat, hogy megszegné a csökkentő adósságpálya szabályát. Az adósságpálya mérséklésével kapcsolatos aggodalmakat részben az váltotta ki, hogy a tavaly év végi 79,2 százalékról 82,4-re emelkedett az adósság az első negyedévben. Ebben szerepe volt annak, hogy az év közben lejáró adósságokra puffert képeztek.

Idén egyébként is vissza kellett volna fizetni 1,8 milliárd eurónyi IMF-hitelt, vagyis jövőre csupán 350 millió maradt volna. Az NGM közleménye szerint „a korábbi kötvénykibocsátás, továbbá a hitelpiaci válság hatására kiépített kormányzati tartalék együttes összege lehetővé tette az IMF-hitel teljes összegének előtörlesztését”.

Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy „tavaly és idén is sikerült a piacról finanszírozni a költségvetést, így nincs szükség finanszírozási oldalról az IMF-re”. Volt azonban olyan időszak az elmúlt években, amikor úgy tűnt, hogy újra megállapodunk az IMF-fel. 2011 november közepén a Matolcsy György vezette NGM bejelentette, hogy a valutaalaphoz fordulunk egy pénzügyi védőhálóért. A több mint egy évig tartó huzavona azonban nem vezetett el a megegyezésig.

Az IMF-tárgyalások újrakezdésével a kormány nem tudta megakadályozni azt, hogy a nemzetközi hitelminősítő intézetek ne minősítsék le a befektetésre nem ajánlott, úgynevezett „bóvli” kategóriába az országot. A kabinetnek nem kellett elfogadnia végül a szoros ellenőrzéssel járó készenléti hitelkeretet, amit 2008-ban is kapott az ország, mert a piac nem kényszerítette ki a megállapodást. A feszült pillanatokban – például 2012 január elején, amikor a forint 324-es szint felett új történelmi mélypontra zuhant az euróval szemben – a kormány elköteleződést mutatott, ám végül mindig kitáncolt a megegyezés alól.

Az EU-nak nem fizetjük vissza korábban a 2008-as hitelt. „Az EU-tól felvett hitel esetében a konstrukció teljesen eltér az IMF-hitelétől így ebben az esetben a szerződés nem ad lehetőséget az előtörlesztésre” – válaszolta lapunknak az NGM.

A régióban népszerűbb az IMF

A régió többi országának szorosabb kapcsolata van az IMF-fel. Románia például július végén kötött 4 milliárd eurós elővigyázatossági hitelkeretet a valutaalappal. Az ország vállalta, hogy folytatja a szerkezeti átalakításokat. Lengyelországnak 2010-től van rugalmas hitelkerete, és az évtized közepéig fennállhat az együttműködés az IMF-fel. Lengyelország a piaci források mellett például világbanki hitelekkel is finanszírozhatja adósságát, hogy optimalizálja a költségeket.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.