2013. augusztusban a gyorsbecslés szerint 1,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumene az előző év azonos időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 1,2 százalékkal, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 1,3 százalékkal, míg az üzemanyag-kiskereskedelemben 1,6 százalékkal emelkedett az értékesítés volumene.
"A növekvő kiskereskedelmi forgalom a reáljövedelmek bővülésének, a javuló foglalkoztatottságnak, illetve a növekvő fogyasztói bizalomnak köszönhető" - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A várakozásokat meghaladó mértékben növekedett a kiskereskedelmi forgalom augusztusban az előző évihez képest – írta Suppan Gergely. A TakarékBank vezető közgazdásza szerint az előzetes becslés alapján a kiskereskedelmi értékesítések megközelítően 0,9 százalékkal emelkedhettek az előző havihoz képest.
"A fokozatosan élénkülő kiskereskedelmi forgalom összhangban van javuló fogyasztói bizalommal, valamint a 38 éves inflációs mélypont miatt megugró reálbérek pozitív hatásával" – tette hozzá.
"A bérek és nyugdíjak idei reálnövekedése miatt a kiskereskedelmi forgalom a korábbi várakozásokhoz képest gyorsabb növekedést mutathat, ami a negyedik negyedévben bázishatások, a pedagógus és egészségügyi béremelések, valamint a további háztartási energiaár csökkentés miatt jelentősebb mértékben gyorsulhat" – hangsúlyozta Suppan.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.