BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Javultak a német gazdaság növekedési kilátásai

A német kormány jelentősen, 1,5 százalékról 2 százalékra javította az idei gazdasági növekedésre vonatkozó várakozását. Tavaly 1,9 százalékkal erősödött a német gazdaság.

A német gazdasági minisztérium szerdán közzétett legfrissebb, őszi előrejelzése szerint jövőre 1,9 százalékkal nő a német hazai össztermék (GDP) az eddig várt 1,6 százalék helyett.

A kormány egyebek között azzal számol, hogy a lakossági fogyasztás idén 1,8 százalékkal, jövőre 1,6 százalékkal bővül, miközben az állami kiadások idén 1,6 százalékkal, jövőre 1,7 százalékkal nőnek. A legújabb becslés szerint a belső fogyasztási idén 2,2 százalékkal, jövőre 2,1 százalékkal nő.

A kormány idén 1,8 százalékos, jövőre 1,6 százalékos inflációval számol. A munkanélküliek száma idén 2,54 millió lesz, ami 2,47 millióra csökken 2018-ban a német kormány legújabb hivatalos előrejelzése szerint. Eközben a foglalkoztatottak száma 44,3 millióról 44,8 millióra bővül.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden ismertetett legújabb globális előrejelzésében az szerepelt, hogy a német GDP idén 2 százalékkal, jövőre 1,8 százalékkal nő. Mindkét év esetében 0,2 százalékponttal javítottak júliusi előrejelzésükhöz képest az IMF-jelentés összeállítói.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.