BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lassult az ipari termelés bővülése novemberben

Az ipari termelés volumene 3,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit 2017 novemberében. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan indexszel. 2017 első tizenegy hónapjában a termelés 5,2 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) második becslése szerint.

Az ipari termelés volumene 3,4 százalékkal emelkedett 2017. novemberben az előző év azonos időszakához mérten. A KSH első becslésében közölt novemberi adathoz viszonyítva a második becslés adata nem változott. Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás 2,1 százalékkal csökkent.

Az ipari export volumene 3,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A feldolgozóipari exportértékesítésen belül a 35 százalékot képviselő járműgyártás kivitele 4,5 százalékkal visszaesett. Ugyanakkor a feldolgozóipari export 16 százalékát adó számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának külpiaci eladásai 4,6 százalékkal emelkedtek.

Fotós: Kurucz Árpád

Az ipar belföldi értékesítése 2,0, ezen belül a feldolgozóiparé 2,7 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos hónapjához képest.

Az ipar mindhárom ágában nőtt a termelés: a döntő súlyt (95 százalék) képviselő feldolgozóiparban 3,1, az energiaiparban (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 3,7, míg a csekély súlyú bányászatban 74 százalékkal.

Az előző havi növekedéssel szemben a feldolgozóipari termelés 28 százalékát képviselő járműgyártás kibocsátása 2,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A közúti gépjármű gyártásának volumene 12,4 százalékkal visszaesett, ugyanakkor a közúti jármű alkatrészeinek gyártásáé 7,4 százalékkal emelkedett.

A feldolgozóipari termelésből 12 százalékkal részesülő számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 4,9 százalékkal nőtt. A két legnagyobb alágazat közül a jelentősebb, az elektronikus fogyasztási cikk gyártása 3,9, míg a kisebbik, a híradástechnikai berendezésé 5,5 százalékkal bővült.

Forrás: KSH

A feldolgozóipari termelés 11 százalékát adó élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 0,5 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál. Ezen belül a legjelentősebb részarányú (26 százalék) alágazat, a húsfeldolgozás, -tartósítás, húskészítmény gyártása 1,6 százalékkal mérséklődött, míg a legjobban, 10,7 százalékkal a legkisebb súlyú dohánytermék gyártása nőtt. Az előző hónapban 20 százalékos növekedést produkáló gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósítás csökkent a legnagyobb mértékben,10,6 százalékkal.

Az alágak közül a legjobban, 18,2 százalékkal a kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás nőtt a kivitel jelentős emelkedése miatt, a hazai eladások kismértékben csökkentek. A korábbi hónapok növekedését folytatva a közepes súlyú fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártása 11, a gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártása 8,9 százalékkal emelkedett mind a belföldi, mind az exportkereslet bővülésének köszönhetően.

Az előző havi stagnálást követően a kis súlyt képviselő gyógyszergyártás kibocsátása 10,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Mindkét értékesítési irányban növekedett a volumen.

A feldolgozóipari termelés 6,3 százalékát képviselő gép, gépi berendezés gyártása 7,4 százalékkal bővült. A szakágazatok döntő többségében nőtt a termelés volumene, de a legnagyobb, a motor-, turbinagyártásban (kivéve: légi, közútijármű-motor) visszaesést (18,9 százalék) regisztráltunk.

Az egy alkalmazásban állóra jutó ipari termelés a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások körében novemberben (3,0 százalékos létszámnövekedés mellett) 0,3 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál.

Az ipari termelés mindössze egy régióban, Nyugat-Dunántúlon csökkent (3,7 százalékkal) az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb mértékű volumenbővülés Dél-Dunántúlon (7,9 százalék) volt, a többi régióban 3,6 és 7,3 százalék közötti növekedést mértünk.

A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelésének volumene 7,9 százalékkal kisebb volt 2016 azonos hónapjához képest. Az új belföldi rendelések 3,5 százalékkal nőttek, ugyanakkor az új exportrendelések 9,4 százalékkal visszaestek. Az összes rendelésállomány 14,1 százalékkal elmaradt a 2016. novemberitől.

Az ipari termelés 5,2 százalékkal nőtt 2017. január–novemberben az előző év azonos időszakához képest. Az összes értékesítés 65 százalékát adó külpiaci eladások volumene 5,9, a 35 százalékot képviselő hazai értékesítésé 4,0 százalékkal emelkedett.

Az egy alkalmazásban állóra jutó ipari termelés 1,8 százalékos növekedése a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások körében 3,2 százalékos létszámbővülés mellett következett be.

Az ipari termelés Magyarország minden régiójában emelkedett, a legnagyobb mértékben Észak-Alföldön (8,4 százalék), a legkevésbé Dél-Alföldön (2,7 százalék).

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.