BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fontos adatok érkeznek a héten

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, közülük kiemelkedik a szeptemberi inflációs statisztika és az augusztusi külkereskedelmi forgalom, valamint a szálláshelyek forgalmának adata.

Hétfő

Közli a Pénzügyminisztérium (PM) az államháztartás szeptember végi helyzetéről szóló előzetes tájékoztatóját. Augusztusban az államháztartás központi alrendszere 155,3 milliárd forint hiányt mutatott, kevesebbet az egy évvel korábbi 163,1 milliárd forintnál, de több mint kétszeresét az előző havi 70,4 milliárd forintos deficitnek. Ezzel az önkormányzatok nélkül számolt államháztartási hiány 1646,2 milliárd forintra emelkedett az első nyolc hónapban, ami az 1311,4 milliárd forintos éves előirányzat 121,0 százaléka.

Kedd

Közzé teszi a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a fogyasztói árak szeptemberi adatait és az augusztusi külkereskedelmi forgalom első becslését. Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,4 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, júliushoz viszonyítva 0,1 százalékkal nőttek. Az augusztusi adat megegyezik a júliusival, ennél nagyobb drágulást legutóbb 2013. januárban mértek, akkor 3,7 százalékos volt az infláció mértéke.

Júliusban az export euróban számolt értéke 11,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az import 10,8 százalékkal nőtt. A külkereskedelmi mérlegtöbblet 362 millió euró volt, 80 millió euróval több a tavaly júliusinál. Az év első hét hónapjában a kivitel 5,7 százalékkal, a behozatal 6,8 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest. A 4,582 milliárd euró exporttöbblet 318 millió euróval kevesebb a tavaly január-júliusinál.

Fotó: AFP/Kazuhiro Nogi

Csütörtök

A szálláshelyek augusztusi forgalmáról közöl statisztikát a KSH. Júliusban 1,3 százalékkal nőtt a kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakában mért forgalma az egy évvel korábbihoz képest. A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 3,8 százalékkal nőtt, a belföldi vendégek által eltöltötteké 0,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest. Az összes bruttó árbevétel folyó áron 2,3 százalékkal 58,809 milliárd forintra nőtt. Ezen belül a szállásdíjbevétel 1,0 százalékkal 37,527 milliárd forintra csökkent, a vendéglátás bevétele 32,1 százalékkal 12,422 milliárd forintra emelkedett.

Péntek

Az augusztusi ipari termelés részletes adata, és az augusztusi mezőgazdasági termelői árak statisztikája jelenik meg. Augusztusban 1,5 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz viszonyítva, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 4,5 százalékkal emelkedett a kibocsátás. A kiigazított adat gyorsulást mutat az előző havi 3,9 százalékos növekedés után. Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás – két hónap csökkenés után – augusztusban 3,8 százalékkal nőtt. Az év első nyolc hónapjában 3,6 százalékkal volt nagyobb a termelés, mint az előző év azonos időszakában.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.