BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csúcsra érhetett a hazai infláció

Az elemzői várakozások szerint 4,4 százalékosra gyorsult a pénzromlás üteme Magyarországon az elmúlt hónapban.

A piaci várakozások szerint januárban 4,4 százalékos volt a hazai infláció, a decemberi 4 százalékos árindexváltozást követően. Az OTP Bank elemzéséből kiderül, hogy

az utóbbi időben tapasztalható, elsősorban bázishatások miatti inflációs gyorsulás a múlt hónapban csúcsszintre érhetett.

Az év első hónapja – inflációs szempontból – kiemelt fontosságú, mivel ilyenkor gyakoriak az átárazások, és az adóváltozások zöme jellemzően ekkor lép életbe. A NAV adatai szerint azonban a cigaretta jövedéki adójának januári emelése ellenére nem történt jelentős átárazás a dohánytermékeknél, ellenben a fogyasztói kosárban levő több cigarettafajta ára már decemberben nagyobb mértékben emelkedett.

Fotó: Laufer László / Új Dunántúli Napló

Mivel decemberben az infláció elérte, januárban pedig nagy valószínűséggel meg is haladta a jegybank 3 százalék plusz-mínusz 1 százalékos célsávjának felső határát, ezért a piac – különösen a forintárfolyam alakulása miatt – kiemelt figyelemmel követheti az új inflációs adatot, illetve az arra adott jegybanki reakciót. A fő inflációs adat mellett azonban érdemes figyelni az inflációs folyamatok tartósságát jobban megragadó, a Magyar Nemzeti Bank által követett inflációs alapmutatókra is, amelyek egy ideje szintén 3 százalék felett vannak.

A fogyasztói árindexadatok mellett csütörtökön érkezik a negyedik negyedéves becslés a hazai GDP alakulásáról.

Az OTP makrogazdasági elemzői szerint az év első három negyedévében a magyar gazdaság meglehetősen ellenállónak bizonyult a külső környezet romlásával szemben, de a negyedik negyedben már elérhette a lassulás.

A trend az ipar és az építőipar havi mérőszámaiból kiindulva szinte borítékolható, ugyanakkor a lakossági kereslet a negyedik negyedévben is erős maradt, sőt, a kiskereskedelmi forgalom növekedése új lendületet kapott. A bank szakértői szerint a negyedik negyedévben 4-4,1 százalékkal nőhetett a magyar gazdaság, ezzel 2019-ben a teljes évre vonatkozóan 4,8 százalékos GDP-bővülés adódna.

A teljes cikket a Világgazdaság hétfői számában olvashatja!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.