BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A távfűtés novemberben már negyedszer drágul idén a fővárosban

Tovább drágul a távfűtés novembertől a fővárosban. A panelfelújítási program és az önkormányzatonként eltérő mértékű támogatása enyhítheti ugyan az érintettek fűtési költségét, ám az igazi megoldást, ahogy Nyugat-Európában, az olcsóbb fűtési energiák elterjedése jelentené.

Balog Róbert, a Főtáv Zrt. szóvivője azt közölte az MTI-vel, hogy a hődíj 9,2 százalékkal emelkedik, ez egy 52 nm-es lakásnál 1.357 Ft többletkiadást jelent havonta. Idén már a negyedik alkalommal drágul a távfűtés hődíja Budapesten a gáz árának emelkedése miatt. A hődíj februárban 4,1 százalékkal, májusban 6,1 százalékkal, augusztustól pedig 5,5 százalékkal nőtt - írja a Hírszerző az MTI alapján.

 

Az éves alapdíj egy átlaglakásnál áfa nélkül mintegy 68,5 ezer forint. Egy 70 négyzetméteres lakás alapdíja pedig 92,2 ezer forint áfa nélkül. Az átlaglakás fűtési költsége áfa nélkül 148 ezer forint, a 70 négyzetméteres lakásé pedig 187,5 ezer forint. Budapesten a melegvíz-készítéshez használt hő díját az együttes alapdíjon felül kell megfizetni.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.