BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vágtat a bika: régiós vezető lett a Bux

Tovább folytatta látványos szárnyalását a hazai elsőszámú tőzsdemutató, a Bux index: 2,14 százalékos emelkedést követően 20 650,96 ponton zárta a mai kereskedést.

A részvényszekció hatalmas fogalmat bonyolított, az idei napi átlag kétszeresét: 40 milliárd forintot adtak a papírokért.

A tőzsdei nagyok mindegyike kilőtt, némelyik árfolyama lélektani határszint fölött zárt. A Mol részvények 3,20 százalékot drágultak 16 100 forintra, a Magyar Telekom árfolyama 1,25 százalékot emelkedett 810 forintra, az OTP részvények ára 2,45 százalékot ment fel 5420 forintra. A Richter árfolyama 1,33 százalékot emelkedett 38 000 forintra.

A régiós mutatók ettől elmaradva, vegyesen teljesítettek: a prágai PX plusz 0,83 százalékon zárt, a varsói WIG-20 plusz 0,89 százalékon, míg a bécsi ATX zárás előtt mínusz 0,10 százalékon mozgott.

Elemzők szerint kérdéses meddig tarthatóak a mostani szintek, főleg, mivel a Bux alatt még a régiós társakhoz képest is „elszaladt a ló”. Az éves új csúcsok miatt viszont nehezebb technikai ellenállási szintet találni, magyarán: még bármi történhet. „A korrekció erősen benne van a dologban, mi most azért emelkedtünk, mert mindenki más is” – mondja Török Bálint a Buda-Cash brókerház részvényelemzője. A szakértő szerint a részvénypiacok egyértelműen a világgazdasági válság végét árazzák, miközben ennek bekövetkezte közel sem olyan biztos, sok múlik még a következő hetek vállalati jelentéseitől. Egyszerűen most „túl optimisták a piacok” – mondja Török. Nagy kérdés, hogy a várakozásokat hozzák-e a profit jelentések illetve a globális gazdaság állapotáról szóló makro hírek. „A piacok hajlamosak túlmenni, ez egy két hétig még simán folytatódhat, de néhány hónapos távlatban kijózanodás jöhet” – véli a szakértő. Nagymértékű visszaesésre azért nem kell számítani, ugyanis a részvények nincsenek még túlárazva, a kérdés az: mennyire hirtelen és gyors lefolyású lehet egy esetleges negatív korrekció.

A hazai piaccal kapcsolatban úgy véli az elemző, hogy a magyar fundamentumok pusztán másodlagosak a befektetői szempontok között, igaz lényegesen javult a magyar gazdaság megítélése. Például senki nem beszél már államcsődről. A magyar papírok esetében most nincs különösebb sztori, az itthoni részvényeket a cégforgalom alapján veszik a befektetők, emiatt jellemző az OTP túlsúlya a piacon. A bankpapír mozgásából látszik a leginkább, mit gondolnak a befektetők Magyarországról, de érdekes, hogy az OTP menetéhez az utóbbi napokban a Mol is felzárkózott. Az OTP-t a fundamentumok is húzhatják majd: a bank eddig jól állta a sarat a válságban, sőt az orosz és az ukrán leány is, de ezek fenntarthatóságán még sok múlik. A defenzív papírokban kisebb a potenciál: az MTelekom hozamcsökkenési környezetben mozog, míg a Richter esetében az állami részvénycsomag eladásának leülte után, nem lehet egyhamar felvásárlási lázban bízni. Általában a pénzügyi papírok korrigálnak szépen a jelenlegi raliban, ami érthető, hiszen a válságban ezek estek a legnagyobbat. Török Bálint a technológiai szektorban lát még fantáziát, ugyanis itt jelenhetnek meg leghamarabb a céges nyereségek.

Némiképp máskép látja a helyzetet Gyurcsik Attila, a Concorde Zrt. részvényelemzője, szerinte a Bux már messze felülteljesíti a régiós trendet, év eleje óta több mint 65 százalékot emelkedett a mutató, szemben a bécsi ATX plusz 47 százalékával, vagy a cseh PX plusz 35, és varsói WIG-20 plusz 20 százalékával. „A magyar részvények látványos visszavásárlása történik az alapokba” – mondja Gyurcsik Attila.

A szakértő szerint ugyanakkor a mostani ralival előreszaladt a piac, az árak már magasabb szinten járnak, mint azt a fundamentumok indokolnák, emiatt nem kizárható egy korrekció sem. Ennek menetét ma nehéz megjósolni technikai értelemben, a Bux például a tavasszal kezdődött ralija óta megduplázódott, mi közben alig volt néhány kisebb korrekció, ritka az ilyen árfolyamgörbe – mondja a szakértő.

Gyurcsik Attila úgy véli, hogy a mostani menetre főleg technikai magyarázatok adhatók, arról van szó, hogy a válság mélyülésével Magyarország fekete báránnyá vált a régiós piacon belül is, emiatt alulsúlyozták a befektetők a magyar papírokat. Most viszont ahogy egyre emelkednek az árak, muszáj beszállni és visszavásárolni ezeket a részvényeket. Más szóval, most sok a pénz, de kevés a részvény és megindult a menet. Ezt a jelenlegi menetet a két nagy húzza, az OTP és a Mol, őket követhetik majd a defenzív papírok.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.