BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Komplex uniós pályázat készül

Mintegy négymilliárd forint értékű turisztikai projekt megvalósítását tervezi közös összefogással három Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kistérség 17 települése. A cél a turisztikai vonzerő fejlesztése, illetve az elmaradott, történelmi települések rehabilitációja. Mint Szabó György, az Észak-magyarországi Regionális Területfejlesztési Tanács elnöke elmondta, terveik szerint már a jövő év első negyedének végére európai uniós beadásra érett pályázatuk lesz.

A 23 beruházási javaslatból álló turisztikai projekt - amelyet a Miniszterelnöki Hivatal Nemzeti Fejlesztési Terv és EU-támogatások Hivatalának pályázati-előkészítő alapjához nyújtottak be - célja a világörökség címet viselő Tokaj-Hegyalja attrakcióinak fejlesztése, amely azonban - mint Szabó György mondta - nemcsak a borturizmusra, hanem ennél sokkal szélesebb körben támaszkodna a régió turisztikai értékeire, a történelmi, kulturális hagyományaira.

A tervek szerint szó van egyrészt mintegy 2,2 milliárd forint értékű turisztikai vonzerő fejlesztéséről, ami - egyebek mellett - a vízi és a borturizmus feltételeinek javítását, illetve több élménypark létrehozását jelenti. Mint Szabó György mondta, a projekt másik vonulata - aminek igen jelentős hatása van a vendégforgalomra - a történelmi városközpontok s ennek részeként a történelmi épületek rehabilitációja. E téren igen gazdag hagyományokkal rendelkezik a régió, ám ezek az épületek, városközpontok jellemzően ma már leromlott állapotban vannak. Így mindenképpen indokolt az ezekkel való törődés. E célra csaknem 1,9 milliárd forintra lenne szükség.

A projekt összértéke mintegy 4,0-4,1 milliárd forint körüli lesz, amelynek 50 százalékát szeretnék a települések az EU strukturális alapok pályázataiból elnyerni, míg 10 százalékot az önkormányzatok saját forrása, 40 százalékot a központi költségvetés biztosít. Szabó György úgy látja, az önrész biztosításával nem lehet gond, hiszen az EU-s társfinanszírozáshoz a jövő évi költségvetés már tartalmaz fedezetet, és az önkormányzatok számára is biztosítanak összesen 9,4 milliárd forintot. Ezt csak az önrész előteremtéséhez lehet kérni.

A zempléni településeken úgy számolnak, ha munkájuk sikeres lesz a pályázati előkészítő alapnál, akkor a jövő év első negyedében be tudják nyújtani pályázatukat. A tervezett 23 beruházás - amelyek kivitelezése egy időben is folyhat - megvalósításához 2-3 évre lesz szükség. Szabó György úgy véli, e fejlesztések eredményeképpen elsősorban a kül- és belföldi turizmus élénkülésére egyaránt lehet számítani.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.