Sokcsatornás sztereó

A rádiózás és a zenei hangrögzítés/lejátszás kezdetei óta a műélvezetet súlyosan hátráltatták a hangvisszaadásra használt eszközök - mindenekelőtt a hangszórók - műszaki korlátai. A digitális otthon műszaki platformjának soron lévő bevezetése ebben is áttörést ígér.

Az elektronikus zenei hangvisszaadás leggyengébb láncszemének tekintett hangszóró membránjának rezgését önmagában is nehéz volt a különféle hangforrások jellegzetességeihez igazítani, a polifonikus művek reprodukálása során pedig lényeges hangminőség-csökkenést kellett tudomásul venni. Ugyanazon a hangszórón (sztereó készülék esetében kettőn) kellett például egyszerre megszólaltatni a fa-, a fémfúvósok, a különféle vonósok és az énekkarok szólamait, ami csak súlyos kompromisszumok árán volt elérhető. A legalább három évtizede széles körben használt analóg sztereó ugyan behozott a hangvisszaadásba némi térhatást, többre azonban ez a technika nem volt képes.

Az informatikában kezdetektől fogva, a távközlésben pedig az utóbbi másfél-két évtizedben kiterjedtebben használt digitalizáció a hangfeldolgozásban is új távlatokat nyitott, mert lehetővé tette a hanghullámok "nulla" és "egy" számjegyekben való leképezését, tárolását, továbbítását és visszaadását (az alkalmazott, PCM nevű eljárásról szóló ismertetés a keretes részben). Ez önmagában hordozza annak lehetőségét, hogy zenei hangrögzítés és lejátszás esetében minden egyes szólam külön legyen kezelve, sőt - elvileg - azt is meg lehet oldani, hogy minden hangforrás elektronikus reprodukálását az adott instrumentumtípushoz (például valamilyen fúvós vagy húros hangszerhez), optimalizált hangszóróhoz kapcsolják.

Itt valójában olyan technikáról van szó, amelynek az alapjait már legalább egy évtizede ki lehetett volna dolgozni, elterjesztése azonban nehezen megmagyarázhatóan késik. Remélhetőleg a szóban forgó, sokcsatornás sztereó elterjedéséhez a digitális otthoni hálózatok szabványrendszerének kimunkálása döntő lökést fog adni.

A sokcsatornás sztereó szabványait és rögzítési formátumait a "DVD Forum" néven ismert szakmai testület dolgozza ki, amely igyekszik változatos alkalmazási módokat kimunkálni az ismert, nagy kapacitású optikai tárolók számára. Ennek megfelelően létezik mozgóképi tartalom tárolására és megjelenítésére optimalizált formátum (a DVD-video), továbbá a hanganyagok gazdagon árnyalható módon való rögzítésére és lejátszására specializált eljárás (DVD-audio), illetve rendelkezésre áll a kettő hibridje. A DVD-video önmagában is alkalmas sokcsatornás hangrögzítésre, a mozgóképi tartalom tárolásának nagy kapacitásigénye miatt azonban ilyen hordozóra csak rövidebb hanganya-

gok férnek fel.

A digitális otthon platformjának kimunkálása során a minőségi hangvisszaadás céljára alapul vett eljárás (az LPCM) egy hátránnyal mindazonáltal bír: önmagában nem tartalmaz adattömörítést. Ilyen sűrítés nélkül egy - csak hangrögzítésre és lejátszásra optimalizált, DVD-audio - lemez azonban még mindig képes 40 percnyi, hatcsatornás hanganyag jó minőségben való hordozására (96 kilohertzes mintavételezéssel és egy mintának 24 biten való kifejezésével - lásd a keretes részt). A mérnökök azonban ezt a lejátszási időt elégtelennek tartották, ezért a brit Meridian Audio cég kifejlesztett egy tömörítési eljárást (Meridian Lossless Packing - MLP), amellyel minőségveszteség nélkül tudják több mint kétszeresére (86 percre) növelni a jó minőségű, hatcsatornás sztereó hanganyagát. Dupla rétegezésű DVD-lemezen a műsoridő 156 percre növelhető.

A szabványosításról szóló beszámolók utalnak emellett nyolccsatornás - egymástól függetlenül kódolt és lejátszott - hanganyagok rögzítésének lehetőségére, ami a pop-rock műfajban messzemenően kielégítheti az igényeket, a klasszikus zenében pedig csak a legkomplexebb művek esetében kell kompromisszumot kötni. Vannak például kórusművek, amelyekben hat hangszeres szólam mellett négy énekkari szólam hangját is külön kellene rögzíteni, ezért itt egy ideig még szükség lesz áthidaló megoldásokra.

A digitális otthoni hálózatok platformjának tervezetében nem szerepel a "Super Audio CD (SACD) néven ismert - a Philips és a Sony által kifejlesztett - technika, amelynek hangkódolási módszerét DSD (Direct Stream Digital) néven említik. Ezt ugyan műszakilag egyszerűbbnek tekintik, hátrányaként jelölik meg viszont, hogy alkalmazásával együtt jár bizonyos nagyfrekvenciás zaj, ezzel együtt pedig kevéssé alkalmas archiválásra és vezetékes elosztásra.





A dupla DVD-n nőhet a műsoridő