Lebegő adótornyok

Földfelszíni adótornyokkal szinte lehetetlen elérni, hogy egy adott térségben teljes egészén használhatók legyenek a hordozható telefonok. Vannak területek, például a tengerek vagy az országok határain lévő "senki földje", ahová nem lehet adótornyokat építeni.

A földrajzi egyenetlenségek és leárnyékoló építmények mellett a mozgás is gondot okoz: a nagy sebességgel közlekedő vonatokon utazók készülékei sokszor képtelenek "lépést tartani" a járművel. Mire a telefon kiépíti a kapcsolatot a legközelebbi adótoronnyal, az máris túl távol lesz, és másik tornyot kell keresni. Ilyenkor sokszor megszakad az adatforgalom vagy a hívás.

A probléma megoldására a kutatók lebegő adókból álló hálózat kiépítésével kísérleteznek - írja a Financial Times Deutschland. Az Európai Unió Campanina programja keretében 10-15 esztendőn belül el akarja érni, hogy a kontinens minden szegletében hozzáférhető legyen egy olyan hálózat, amely másodpercenként 120 megabit továbbítására képes. Ez a mai digitális kapcsolat kapacitásának mintegy negyvenszerese.

A cél eléréséhez 20 kilométerrel a földfelszín felett, a sztratoszférában lebegő adóállomás-hálózatot kívánnak kiépíteni, amelyek egymás között lézernyalábokkal tartanák a kapcsolatot. A földi állomások egy csészealj nagyságú antennával foghatnák a jeleket, s azt a hagyományos mobilhálózatba továbbítanák. A futurisztikus elképzelés megvalósíthatóságát és rentabilitását többen kétségbe vonják ugyan, ám a fejlesztők szerint a hatvanas években ugyanilyen sok volt a kérdőjel a műholdak gazdaságos alkalmazhatósága körül is.

A lézersugarak felhasználása éppen a költségek csökkentése érdekében szükséges: ehhez a módszerhez ugyanis a mai sugárzásnál jóval kevesebb energia szükséges, így ez az igény elvileg fedezhető lehet az adókra szerelt napelemek segítségével. Gondot jelent viszont, hogy a nyalábok felmelegítik a levegőt, ami légköri turbulenciákhoz és a jelek gyengüléséhez vezethet. Megfelelő hibajavító eljárásokkal azonban a probléma orvosolható, így 2002-ben már sikerült ilyen módon egymástól 61 kilométernyire lévő tornyok között is kapcsolatot teremteni.

Nehézséget okoz az is, hogy a földi antennáknak mozgás közben is nagyon pontosan kell követniük a légi adókat, amelyek csak egy konkrét hely környezetében való lebegésre lehetnek képesek. Egyelőre gond van az adókat a magasban tartó szerkezetekkel is. Az ideálisak a léghajók lennének, csakhogy ahhoz, hogy azok 20 kilométer magasban tudják tartani az önműködő adókat, hosszuknak el kellene érnie a 250 métert, s ez nagyon komoly technikai problémákat vet fel.

A másik alternatívát az úgynevezett könnyű repülőgépek kínálják. Ezek képesek ugyan egy adott hely körül körözni, de a NASA által kifejlesztett technikák jelenleg nem eléggé üzembiztosak. Ráadásul a működésükhöz szükséges energiát napcellákkal nyerik, ám képtelenek a teljes éjszakai időszakra is elegendő mennyiséget tárolni.