BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fergeteges szvinghétvége

A dél-pesti Művészetek Palotája káprázatos klasszikus koncertekkel vonzotta a nyitás óta eltelt hónapokban az érdeklődőket a kiváló akusztikájú Nemzeti Hangversenyterembe, és már több fesztivált is rendeztek itt. Az első, komoly figyelmet keltett sorozat a Jazztavasz 2005 volt, amelyen fellépett a hazai dzsesszélet színe-java, jeles külföldi vendégművészek társaságában. Aki a nyolc estén zajló fesztiválon több koncertet is végighallgatott, jól érzékelhette, milyen kitűnőek a magyar zenészek, s milyen sokszínű le-het az, amit dzsesszként szokás emlegetni.

Augusztusban újabb sorozat következik a Művészetek Palotájában: 26-a és 28-a között a Fesztivál Színház ad otthont a New Orleans-Visegrád - I. Közép-európai Swingfesztiválnak. Szerencsére a dzsessz műfajában aranykornak számító húszas-harmincas-negyvenes évek - már klaszszikus - muzsikája ma is világszerte népszerű. Nemcsak a tengerentúlon, hanem térségünkben is kitűnő zenészek játsszák a korszak legendás dalait.

Ezért is rendezi meg a Művészetek Palotája a fesztivált, amelyen a műfajt magas szinten művelő magyar, szlovák, cseh és lengyel zenészek keltik életre ezt a világot. Fellép a Prowizorka Jazz Band Lengyelországból, a Bratislava Hot Serenaders Szlovákiából, Petra Ernyei és a Jakub Safr Quartet Csehországból. Magyarországot három együttes képviseli: a Szalóky Classic Jazz Band (a sokféle fúvós hangszeren játszó Szalóky Béla zenekara), a JazzSteps, valamint Deseő Csaba és a Gyárfás Trió.

A vendégek közül különösen izgalmasnak ígérkezik a húszas évek orfeumi zenéjét játszó, 23 tagú pozsonyi együttes, a túlzás nélkül fergetegesnek mondható Bratislava Hot Serenaders fellépése. A rendezvény házigazdája Finok Zoltán, a JazzSteps együttes vezetője, aki zenekarával lemezt is készített Joe Murányival, Louis Armstrong hajdani klarinétosával.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.