BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bérelt magángépek – magánáron

A Lufthansa 2005 márciusában indította el Private Jet szolgáltatását azoknak az üzletembereknek, akik idejüket utazás közben is maximálisan szeretnék kihasználni. Az utasok több mint 1000 európai célállomásról bármikor elérhetik a Lufthansa frankfurti és müncheni repülőterét, majd onnan a légitársaság First Class vagy Business Class osztályán folytathatják útjukat a világ bármely pontjára. Európán belül pedig akár közvetlenül, „point-to-point” módon is igényelhetnek magángépet. Magyarországon öt repülőtér teszi lehetővé, hogy az ügyfelek igénybe vegyék a Private Jet szolgáltatásait.

Átszállásnál a frankfurti központi repülőtéren az utasokat limuzin várja, majd szállítja a repülőgéptől a 2004 decemberében megnyitott exkluzív First Class terminálig. Az 1800 négyzetméter alapterületű komplexum a pihenésen és a szórakozási lehetőségeken túl tökéletes zavartalanságot biztosító, teljes felszereltséggel ellátott irodákkal áll az üzletemberek rendelkezésére. Az útlevél-ellenőrzés, a biztonsági és vámvizsgálat is a lehető leggyorsabban, külön területen történik, minimálisra csökkentve az át- vagy felszállási időt.

2006-ban a repülőgépbérlések száma meghaladta a hatszázat, de a fokozódó érdeklődés és igény miatt a légitársaság mind az úti célok kínálatát, mind a gépparkját bővíteni kívánja ebben az évben. A viteldíjak távolságtól függően 5300-tól 87 400 euróig terjednek. A gépek egyszerre hat-tíz főt szállítanak, olyan kényelemben, amely minden tekintetben megegyezik a Lufthansa első osztályán megszokott szolgáltatások színvonalával.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.