BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Versenyképes termék a hazai lovas turizmus

A lovas túrák húsz, az egyéb lovas szolgáltatások negyven-ötven százalékkal olcsóbbak nálunk, mint Európa más térségeiben – emelte ki megkeresésünkre Lóska János, a Magyar Lovas Turisztikai Szövetség (MLTSZ) elnöke. Ebből a szempontból Magyarország felveheti a versenyt a térség éllovasaival Spanyolországgal, Portugáliával, Nagy-Britanniával és Írországgal. A megállapítással a szakember egyben cáfolni kívánta azt a vélekedést is, hogy drága ez sport. Egy óra terepen edzővel jelenleg 1500–2500 forint. Ez számos egyéb sporttevékenységre elkölthető összegnél kevesebb. Ugyanakkor a vállalkozásoknak is megéri ez az ár, hiszen egy hosszabb túrát alapul véve az egy napra eső fajlagos költés 160 euró is lehet.

Magyarországon összesen 163 minősített szolgáltató működik. A minősítés az elnök szerint kiemelten fontos a színvonal megőrzése érdekében. A legfelsőbb kategóriájú, négy-, ötpatkós besorolású lovardák száma 44, és a 33 hárompatkós egységből is sokan készek a felzárkózásra. A lovasturisztikai szolgáltatásban összesen 4500 ágy, 6500 ló és 40 fedett lovarda érintett. A szakma elismerése, hogy a világ tíz legjobb lovas túráját két magyarországi vezeti: egyik Észak-Magyarország, a másik Észak-Alföld régióban található.

Kezdetben a vendégkör nyolcvan százaléka külföldről érkezett. A MLTSZ felmérései alapján 2004-ben már kilencven százalékban belföldi, elsősorban ifjúsági lovasok vették igénybe a szolgáltatásokat. Hazánkban közel negyvenezer ember lovagol rendszeresen, emellett mintegy húszezren lovat is tartanak.

A lovas turizmus tudatos fejlesztésének eredményeképp állami forrásokkal 1990 óta csaknem 590 boksz, 11 fedett lovarda, 530 szálláshely és számtalan kisebb infrastrukturális fejlesztés valósult meg. TL

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.