A kereskedelem is ráérzett a lehetőségre, válság idején még fontosabb kérdés, hogyan szerezzenek újabb és újabb vevőket a cégek – vélik a piackutató elemzői. Mivel a termékek gyorsan változnak, az újabb és újabb jellemzők aktív kommunikációja létkérdés az értékesítőhelyeknek, ráadásul az elektronikus hirdetőtáblák többségénél a tartalmak helyben vagy éppen távkapcsolatban is módosíthatók. A vevők valós idejű eléréséhez a televízió és a nyomtatott média nem alkalmas és meglehetősen drága – hangsúlyozzák a szakértők. Ez magukat a hirdetőket is arra ösztönzi, hogy célközönségüket a mai kornak megfelelő eszközökkel érjék el, így maximalizálva befektetéseik megtérülését, ennek reményében a piackutató várakozásai szerint a piac szereplői talán könnyebben bevállalják a technológiaváltás kezdeti költségeit.
Magyarországon is növekszik az igény az ilyen megoldások iránt – véli az Onlinet csoport. A társaság tapasztalatai szerint a hazai DMS-piac még gyerekcipőben jár, azonban jól látszik, hogy sokan szeretnék növelni bolton belüli marketingtevékenységük hatékonyságát. Ezért a technológia terjedése várhatóan nemcsak a bérelhető reklámfelületeken erősödik, hanem a saját üzletek kirakataiban és beltereiben is megjelennek a digitális hirdetőfelületek.
Hogyan működnek? A bankokban, benzinkutaknál, postán, elektronikai áruházakban és számos más helyen már a hazai közönség is gyakran találkozhat azokkal a képernyőkkel, amelyeken filmek, reklámok, szövegek vagy képi információk peregnek. A hagyományos módon – videóról vagy DVD-ről – lejátszott tartalomhoz képest a DMS-rend-
szerek lelke a mesterséges intelligencia, amelynek révén a megfelelő pillanatban a megfelelő tartalom jeleníthető meg. Ha például egy bankba belépve az ügyfél a hitelügyintézéshez kér sorszámot, azt követően a pénzintézet hitelekkel kapcsolatos információi jelennek meg a képernyőkön. Szakértők szerint a DMS-rendszerekkel vetített, állandóan változó mozgóképek, információk sokkal figyelemfelkeltőbbek a hagyományos állóképnél vagy az egyszerű nyomtatott szövegnél.
Munkatársunktól-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.