Menczer Tamás a parlamentben az orosz–ukrán háború kapcsán kijelentette, hogy bár a helyzet súlyosabb, mint korábban bármikor, a háborúpártiak még több fegyvert és katonát akarnak adni Ukrajnának, aminek katasztrofális következményei lesznek -írta a Magyar Nemzet.
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója a napirend előtti felszólalásában jelezte, hogy Ukrajna a Nyugat jóváhagyását várja, hogy mélységi csapásokat hajtsanak végre Oroszországgal szemben, amire az oroszok válasza atomfegyverek bevetése lehet.
Ha még több fegyvert és akár katonát adnak Ukrajnának, az sem kizárható, hogy a NATO összecsap Oroszországgal, ami egyenlő lenne a harmadik világháborúval és az atomháborúval
– jelentette ki a kommunikációs igazgató.
Felidézte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a békemissziója során tett egy jelentést az Európai Tanács elnökének, amely szerint a katonai konfliktus intenzitása radikálisan eszkalálódik, továbbá arról is írt, hogy a háborús felek nem akarnak tűzszünetet, csak a külső felek ültethetik őket tárgyalóasztalhoz.
Menczer azonban leszögezte, hogy a magyar álláspont változatlan: azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség.
Szót ejtett arról is, hogy a válságok megváltoztatták a gazdasági helyzetet, így az lehet sikeres, aki ehhez alkalmazkodni tud.
Leszögezte, hogy Brüsszel kereskedelmi hidegháborút akar, ami Magyarországnak rossz. Ismertette, hogy a helyzetre a magyar válasz a gazdasági semlegesség, ami az uniónál nagyobb, 3-6 százalékos gazdasági növekedést hoz el.
A felszólalása végén a politikus elmondta, hogy hasonlóságot fedezett fel Gyurcsány Ferenc és Magyar Péter között.
Gyurcsány Ferenc is felhasználta a feleségét a meggazdagodásához, de nem hallgatta le. Ezt is legyőztük, azt is le fogjuk
– fogalmazott.
Hidvéghi Balázs, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára elmondta: a háborúnak nem lesz megoldása a csatamezőn, ami családokat dönt romba és egyre veszélyesebb helyzetet teremt Európában. – Büszkék lehetünk arra, hogy hazánk határozottan és bátran kiáll a béke mellett, a miniszterelnök békemissziója pedig világszerte figyelmet kapott. Brüsszel és az európai elit szégyene az, ahogyan erre reagáltak – tette hozzá.
– Fontos, hogy a parlamentben is megemlékezzünk az egykori szabadságharcos hőseinkről – fogalmazott Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője a parlamentben annak kapcsán, hogy tegnap – október 6-án – volt az aradi vértanúk emléknapja. A politikus a napirend előtti felszólalásában arról beszélt, hogy a szabadságot könnyű elveszíteni, aztán nagyon nehéz visszaszerezni.
Fontos tanulsága az összes szabadságharcunknak és az aradi vértanúknak, hogy a szabadságnak ára van
– tette hozzá. Mint mondta, az 1868-49-es forradalom és szabadságharc megerősítette a magyarok szabadságvágyát. Jelezte, hogy nagyon vigyázni kell azokra az értékekre, amiket ránk hagytak az elődeink, ezért óvni kell Magyarország szabadságát, függetlenségét és szuverenitását.
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára válaszában elmondta: az aradi vértanúk mind Magyarországért és a nemzetért haltak meg. Jelezte, hogy kell egy nemzeti minimum, amelynek üzenete az, hogy emléknapokon nem egymást pocskondiázzák. Az államtitkár közölte, hogy Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője belepiszkított az aradi vértanúk emléknapjába.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint az egyik legaljasabb háborúpárti támadás történt az ország ellen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.