BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"Kit lehet ellátni, kit nem: lassan erről döntenek az egészségügyben"

Az egészség és egészségügy nem eszköz, nem jog, hanem feltétele az egészséges életnek – hangsúlyozta Pálinkás József a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a Világgazdaság „Az egészségügy és a nemzetgazdaság” című konferenciáján.

Az egészségügy etikai kérdéseivel kapcsolatban az elnök kijelentette: a gyógyítás önmagában nem kezelhető rendszer, hanem sokkal összetettebb, komplex részekből álló halmaz. "Kezdetben az élet érték volt, hiszen a közösség érdekében óvni kellett azt, az egészség az ember helyét jelentette a világban, se dönteni, se lemondani nem lehetett róla a korai közösségi társadalmakban. Az egészség és a gyógyítás korán etikai kérdéssé vált, mára az egyensúly megbomlott" - mondta. "A mesterséges környezetben elvesztettük józan ítélőképességünket, az egészségügy nem ajándék, hanem feladat és lehetőség" - emelte ki.

Pálinkás szerint korábban az élet határozott az emberről, ma pedig az ember az életről sok esetben.

"Gyógyítás és életben tartás hatékonysága jelentősen megnőtt, hiszen szinte a halottakat is életben tudják gépekkel tartani. A gyógyítás felelőssége hamis ígéretek alapján a közösségre, az államra épült. Erre ráadásul ráépült a gigantikus egészségügyi iparág, a gyógyszeripartól kezdve, a többi egészségügyi vállalkozásig. Felmerül a kérdés tehát: hol az etika? Meg kell teremteni az egyensúlyt a profit megteremtése és az etikusság között" - hangsúlyozta.

Az MTA elnöke szerint az etikai dilemmákat végig kell gondolni, az egészségügyet ilyen szempontból is kontrollálni kell. Óriási mértékben megnőtt az egészségügyi szolgáltatásokat indokolatlanul igénybevevők száma, Európában még a biológiai utánpótlással is gond van: sem elegendő gyógyító, sem gazdasági háttér nincs megteremtve. A technikai igények és a gazdasági forrás között hatalmas a szakadék. Kit lehet ellátni, kit nem – lassan ilyen döntést kell hozni. Ehhez vállalható felelősség kell, figyelembe véve az egyéni és a közösségi érdekeket.

Milyen lenne az ideális finanszírozás? Etikus, az egyén érdekét is figyelembe vevő. Ehhez Pálinkás szerint a politikát hátra kell hagyni, az alapellátást kell előtérbe kell helyezni. Az egészség érték, mind az egyén, mind a közösség számára. Megőrzése nem könnyű feladat, ám kötelesség - mondta 

Égető feladat a gyógyszerfogyasztás visszaszorítása is, elsősorban erkölcsi, szellemi feladat, egymásban bízva kell átszervezni az egészségügy rendszerét - zárta felszólalását Pálinkás József.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.