BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nullszaldósak a megakiállítások

Minden eddiginél nagyobb, 150 millió forintos támogatást biztosított az Oktatási és Kulturális Minisztérium a Szépművészeti Múzeum (SZM) napokban nyílt kiállításához.

A Botticellitől Tizianóig című tárlaton több mint 130 – jórészt külföldi mú-zeumokból kölcsönzött – itáliai reneszánsz festményt állít ki a Baán László vezette intézmény. A múzeum kommunikációs osztályának vezetője, Lévay Zoltán kérdésünkre elmondta: legalább kétszázezer látogatóra számítanak a jövő év február 10-ig látható tárlaton, amelynek költségvetése nagyjából 300 millió forintra rúgott.

A több százezres nézőszámok és több százmilliós költségvetések megszokottnak számítanak az utóbbi évek magyarországi megakiállításain, amelyek sorát a 2003/2004-es Monet és barátai nyitotta meg. Az éves büdzséje mintegy kétharmadát (jelenleg 1,1 milliárd forintot) a szaktárcától kapó SZM minden esetben igyekszik szponzorokat szerezni az állami, pályázati pénzek és a jegyárbevétel mellé. Az eddigi hazai nézőrekordot (484 ezer) jelentő Van Gogh-kiállításhoz már előre sikerült biztosítani az ING 100 milliós támogatását, a mostani reneszánsz tárlat kapcsán viszont még folynak a tárgyalások.

Természetesen a kisebb, százezer fő alatti látogatottságú kiállítások néhány tízmilliós büdzséjéhez is igyekeznek minél több magánforrást becsatornázni a múzeumok. A nullszaldós – vagy pláne a nyereséges – rendezés azonban csak a legnagyobb tárlatoknál érhető el. A Magyar Nemzeti Galéria (MNG) esetében mind pénzügyi téren, mind 300 ezer körüli látogatószámával a 2005-ös Munkácsy a nagyvilágban című kiállítás jelentette a belátható időn belül meg nem haladható csúcsot – válaszolta kérdésünkre Szücs György főigazgató-helyettes. Mednyánszky László vagy Vaszary János retrospektív kiállításaival még el lehet érni százezer körüli látogatószámot, de a 100 milliós nagyságrendű költségvetési tervből rendszerint ezeknél is le kell faragni menet közben. Az MNG kiállításainak pénzügyi mérlegét azonban nehéz pontosan elkészíteni, hiszen mindegyiket többéves kutató-, restaurátori és szervezőmunka előzi meg – mutat rá Szücs György. Ez egészen más helyzetet eredményez, mint a külföldi utazó tárlatok átvétele, vagy – ami a nyugati országokban bevett szokás – egy-egy kiállítás megrendezésének külső kurátori céghez való „kiszervezése”.

A Műcsarnokban bemutatott nemzetközi kortárs művészeti kiállítások a megatárlatoknál egy nagyságrenddel kevesebb látogatót vonzanak, annak ellenére, hogy az utóbbi években rendezett – skandináv kortárs, Luc Tuymans, a lipcsei iskola, Thomas Ruff vagy a MUSAC-gyűjtemény – kiállítások valóban világszínvonalúnak számítottak a kortárs képzőművészeti szcénában. Csejdy Réka, a nonprofit kft. formában működő kiállítóhely sajtószóvivője elmondta: jelentősebb kiállításaikkal nagyjából 10-15 ezres látogatói létszámot tudnak elérni, és a gazdasági válság hatására sajnos ez is csökkenő tendenciát mutat. Egy-egy ilyen nemzetközi tárlat büdzséje 10–60 millió forint között mozog, ez változó arányban jegybevételekből, vállalkozói bevételekből, szponzori támogatásokból, illetve állami és pályázati forrásokból áll össze. Közhasznú állami támogatásként a Műcsarnok 323 millió forintot kap az OKM-től, azonban a társaság éves kiadásai megközelítik az 500 milliót. Ennyi szükséges a Műcsarnok és két másik intézménye, az Ernst Múzeum és a Dorottya Galéria működtetéséhez és a kiállítások, valamint a szakmai programok megvalósításához.

A vidék is startolt: Debreceni sikerek

A 2006-ban nyílt debreceni Modem 2007-es Leonardo da Vinci-kiállítása a budapesti megatárlatokat idéző költségvetéssel (300 millió forint, amelynek 90 százalékát a jegyeladásokból és más saját forrásokból sikerült fedezni) és nézőszámmal (162 ezer fizető látogató) büszkélkedhetett.

Az ez év végéig látható Messiások 100 milliós büdzséjének is csupán a tizedét kell a városvezetésnek állnia.

Az ez év végéig látható Messiások 100 milliós büdzséjének is csupán a tizedét kell a városvezetésnek állnia. Klikk a galériára! -->
[enews_gallery id='254465']

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.