A Dell árbevétele is 15 százalékkal, 12,9 milliárd dollárra csökkent. A bejelentés nyomán a Dell-részvények kurzusa 7 százalékkal esett. A számítógépes óriás igazgatótanácsának elnök- vezérigazgatója azonban a negyedik negyedévre az időszakos kereslet javulását várja a fogyasztók körében, ennek eredményeként pedig az árbevételek növekedését a harmadik negyedévi adathoz képest – tudósít a Reuters.
A cég menedzsere szerint nem meglepő, hogy csak lassú javulást tudnak produkálni, hiszen a kilábalás elsősorban a végfelhasználói körben kezdődött meg, a Dell pedig főleg a céges ügyfelekre támaszkodik. Az IDC elemző cég előrejelzése szerint jövőre a PC kiszállítások száma 9 százalékkal növekszik, ezt további 13 százalékos emelkedés követő 2010 és 2011 között. A Dell leszögezte: egyetértenek a becsléssel, amely számukra megfelelő.
A Dell elsősorban az ázsiai piacoktól várja a fellendülést, hiszen Kínában a harmadik negyedévben 20 százalékkal emelkedett a forgalom az előző három hónaphoz képest. A cég a Windows 7 október 22-i debütálásának is bízik, ami véleményük szerint ösztönzőleg hat majd a PC vásárlásokra.
A Cashline kevésbé pozitívan értékelte a jelentést. Az elemző szerint az adat rosszkor jött és az eredmények a már bejelentett költségcsökkentő program hatékonyságát is megkérdőjelezik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.