Az olasz napilap, a La Stampa elsőként lépett az itáliai médiapiacon, hiszen alighogy az Amazon piacra dobta első e-olvasóját, a Kindle-t 2007 karácsonyán, a torinói székhelyű lap komoly projektbe kezdett. Az eredmény ez év tavaszán látott napvilágot: megjelent az újság e-papír változata. A digitális formátumot eddig az iLiad készülékkel olvashatták az érdeklődők, ám 2009 októberében, amikor a világ egyik legnagyobb e-kereskedelmi lánca, az Amazon bejelentette, hogy az Egyesült Államok mellett több mint száz országban elérhetővé teszi e-könyvolvasóját, a Kindle-t, az elérhető tartalom között – több mint 85 amerikai és európai magazin és napilap mellett egyedüli olaszként – már a La Stampa is helyet kapott. Ez komoly lökést adhat az olasz lap példányszám-növekedésének – bizakodnak a társaságnál, ugyanis egyes prognózisok szerint az e-példányszám megkétszereződik. (Tény, a kínálatban az olasz Corriere della Sera is fellelhető, igaz, nem a teljes, hanem csak a „lecsupaszított” változata.)
A Kindle-t vásárlók számára egyébként a magazinok és napilapok mellett mintegy 250 ezer könyv is elérhetővé válik, s a kör folyamatosan bővül. Ami az árakat illeti, egy-egy könyvhöz 10 euró alatt hozzájuthatnak az érdeklődők, a letöltés pedig még egy percig sem tart. Úgy tűnik, az olvasók megértek a változásra, hiszen az Amazon adatai szerint a Kindle piacra dobását követően háromszor annyian vásárolnak könyvet, mint korábban. Bár e-olvasóját illetően eladási darabszámot mindeddig nem hozott nyilvánosságra a társaság, csupán annyit közöl sejtelmesen, hogy a honlapján ez fogy a legjobban. (A könyvolvasónak ez év februárjában jelent meg a felújított változata, a Kindle 2, amely elődjénél tovább működik akkumulátorról, számos technikai újdonságot tartalmaz, s persze gyorsabb is.)
A Kindle ára egyébként nagymértékben csökkent a nemzetközi színtérre történő kikerülést követően, hiszen már 240 euróért elérhető, ez az összeg tartalmazza a vezeték nélküli internet árát is. Mindez azt jelenti, hogy a vásárlóknak nem kell SIM kártyát vásárolniuk hozzá, és nem kell adatforgalmi díjat fizetniük, ha tartalmakat szeretnének letölteni a könyvolvasóra. (A Kindle ugyanis vezeték nélküli internettel, mobilhálózaton keresztül tölti le az elektronikus kiadványokat.) Az e-olvasó előnyei között említhető, hogy alig 30 dekagramm, közel 1500 kiadványt képes tárolni a memóriájában, s az akkumulátora akár hetekig is „kihúzza”. Lehetőség van a betűméret változtatására, illetve a tartalom hallgatására is – ez például vezetés közben jól jöhet –, s egy beépített angol- szótár is a tulajdonos rendelkezésére áll, amennyiben megakadna egy-egy szónál. Igaz, a külföldi érdeklődőket visszariaszthatja, hogy a nem angol nyelvű tartalom egyelőre csekély, s hiányzik a fordítói rész (amelyet például a Google-nál már megszoktak), ám a társaságnál már dolgoznak e hiányosságok megszüntetésén.
S persze ott van a konkurencia is, amellyel az Amazonnak számolnia kell a nemzetközi porondon, hiszen az amerikai könyvkereskedelmi és kiadó cég, a Barnes & Noble saját elektronikus könyvolvasót dob piacra, s a Sony eReader is komoly versenytársat jelent. A kiadók mindenesetre jelentős bővülést várnak a piactól, ezt az elemzők is alátámasztják: a Forrester Research legfrissebb előrejelzései szerint az idén csak az Egyesült Államokban hárommillió elektronikus olvasó talál gazdára, szemben a korábbi prognózisokban szereplő kétmillióval, s a piac közel 60 százalékát a Kindle kaparinthatja meg. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.