A felmérésben a nemzeti, személyes, pénzügyi és internetes biztonságról faggatták az embereket kilenc országban, az USA-ban, Nagy-Britanniában, Németországban, Belgiumban, Brazíliában, Hollandiában, Spanyolországban, Ausztráliában és Új-Zélandon. A javulás hátterében az elemzés készítői szerint az áll, hogy az emberek úgy érzik, enyhül a globális gazdasági válság, ezért kevésbé feszültek.
A kutatásban részt vevők 0–300 között pontozhatták az egyes tényezőket, attól függően, mennyire aggódnak a biztonság miatt (a 0 esetében egyáltalán nem, a 300-as értéknél pedig maximálisan), így végül szeptemberre 119-es biztonsági index jött ki, míg márciusban még 133 volt ez az érték. Bár a sajtóban állandóan szerepel, mennyi veszély fenyegeti a felhasználókat a világhálón – és most már nem elsősorban a használt eszközeik vannak veszélyben, hanem a személyes adataik és a pénzük is –, legkevésbé az internetes biztonság miatt aggódnak a megkérdezettek. Az internetes biztonsági index 108 lett, ez messze a legalacsonyabb érték a négy vizsgált területet tekintve, ráadásul az egyik legnagyobb javulást is ebben a kategóriában mérték, márciusban ugyanis még 123 volt a mutató értéke.
A tanulmány adatai alapján főként a pénzügyi biztonság aggasztja az embereket, e kategória indexe 128 volt szeptemberben, azonban ez is jelentős javulást jelent márciushoz képest, amikor még 146-os mutatóval szerepelt ez a kategória.
Ennek tükrében nem meglepő, hogy az emberek főként a bankkártyalopások és -visszaélések miatt aggódnak, de sokan tartanak a személyazonosság ellopásától is. A vizsgált országok közül Brazíliában érzik magukat leginkább veszélyben a felmérésben részt vevők, de Nagy-Britannia és Németország sem számít biztonságos helynek az ott élők szerint. Igen elégedettek ugyanakkor jelenlegi helyzetükkel a belgák és a hollandok, ezekben az országokban érzik leginkább biztonságban magukat az emberek.
A tanulmány készítői megkérdezték a résztvevőket arról is, mennyire készek elfogadni a biometrikus azonosítást a jelszavakkal szemben az internetes tranzakciók során a hatékonyabb információvédelem érdekében. Globálisan kis többségben vannak azok, akik helyeslik a biometrikus azonosítás bevezetését ezen a területen is. Leginkább az ausztrálok értenek egyet vele, a déli kontinensen a megkérdezettek kétharmada állt az elgondolás mellé.
A legkevésbé a németek támogatnának egy ilyen kezdeményezést, a felmérés szerint közülük csak minden második fogadja el, de az amerikaiak sem rajonganak az ötletért, körükben 58 százalékos támogatottságot mértek. Ez azért is érdekes, mert pont ezekben az országokban aggódnak a leginkább az online vásárlások biztonsága és a személyazonosság-lopások miatt. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.