BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Optimisták a síutakat szervező irodák

Alapvetően optimisták a síutakat kínáló utazási irodák, ugyanis a megkérdezett társaságok többségénél úgy nyilatkoztak, hogy bár érződik a gazdasági válság hatása, ennek ellenére jobban indult az ősz, mint amire a nyári visszaesések alapján számítani lehetett – derül ki a sítv által a HóShow-n végzett felmérésből.

A kiállítás alatt, illetve a megelőző néhány hétben az a tendencia volt megfigyelhető, hogy a vendégek nagyjából ugyanannyit szeretnének síelésre költeni az idén, mint egy évvel ezelőtt. Mivel az árak az előző szezonhoz képest a legtöbb irodánál néhány százalékkal emelkedtek – főleg a forint árfolyamváltozásai miatt –, így reálértékben valamivel kevesebb pénzt szán a téli vakációra egy átlagos magyar család, mint egy éve. A spórolásnak, a takarékoskodásnak több jelét is látják az utazási irodák képviselői: az egyéni utazók egyre inkább a közeli síterepeket keresik, az egyhetes téli vakációk helyett a többség csak 3-5 napos utakra vállalkozik, sok esetben pedig olyan is előfordul, hogy kisebb és így kedvezőbb árfekvésű síterepet választanak.

Várhatóan mégis az olcsóbb kategóriákban lesz nagyobb a visszaesés, hiszen azok közül, akik eddig ilyen helyekre jártak, most sokan olyan anyagi helyzetbe kerültek, hogy nem engedhetik meg maguknak a síelést. A felső és felső középkategóriában kevésbé lehet érezni a gazdasági válság hatásait – állapítja meg a kutatás. „Pozitívnak mondható, hogy a tél jól indult, de az majd csak később derül ki, hogy a családok végül pontosan mit engedhetnek meg maguknak, mennyit tudnak költeni a síelésre” – véli Benefi Zsolt, a CarTour értékesítési igazgatója. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.