BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

NHH: több, de kisebb összegű bírság

A magyarországi távközlési piac felügyeletét ellátó Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) az első félévi összesített adatok alapján időarányosan az idén bírságolta meg a legtöbb alkalommal a hazai piac szereplőit, a határozatokra eső bírságok átlaga ugyanakkor ez évben jóval kevesebb, mint az előző esztendőkben.

A hatóság tegnap ismertetett jelentése szerint a piacfelügyeleti tevékenysége keretében 2008-ban 215 határozattal 206,3 millió, 2009 első fél évében 170 határozattal 91 millió forint bírságot szabott ki. Emögött azonban nem lehet szoros összefüggést feltárni, az idei határozatok között ugyanúgy megtalálhatók a kisebb szereplőkre és kisebb vétségekre kiszabott, egyenként néhány ezer forintos, illetve az egyenként is több tízmilliós büntetések, mint a korábbi években – mondta lapunknak Márton György, az NHH szóvivője.

A bírságolásokban új formákat is igyekszik bevezetni a hatóság – tette hozzá. Vannak olyan határozatok, amelyek nem is pénzbeli ellentételezést várnak el, hanem például azt, hogy az adott szolgáltató a szabálytalanságot hirdetményben ismerje el.

Az NHH ezzel egyidejűleg közzétette 2010-es piacfelügyeleti tervét; ebben kiemelt feladatként szerepel az internetszolgáltatók által a le- és feltöltési sebesség lassításának, illetve korlátozásának a vizsgálata, az árukapcsolás ellenőrzése, az egyedi előfizetői szerződések vizsgálata, a hibaelhárítás.

A hatóság a piacfelügyeleti tevékenység keretében figyelemmel kíséri a hírközlési piac változásait, elemzi azokat, és ha szükséges, jogszabály-alkotási lépéseket is kezdeményez. Ellenőrzi a szolgáltatások minőségét, a fogyasztók érdekeit védő garanciális szabályok érvényesítését és többek között a hírközlési végberendezések forgalmazását is. SGy

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.