BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyugati követők

A MasterCard kiterjesztette CAP programját (Chip Authentication Program – csipes azonosító program) a bankkártyákról a mobiltelefonokra, így a bankok nagyobb sikerrel harcolhatnak az adathalászok és egyéb támadók ellen – derül ki a kártyatársaság közleményéből.

Erre nálunk már nem is kell rácsodálkozni, sőt, több területről is elmondható, hogy Magyarországhoz képest mind Nyugat-Európa, mind az Egyesült Államok messze lemaradt a banki műveletekhez kapcsolódó mobiltelefonos szolgáltatások tekintetében. Az OTP például – amely a világon az elsők között nyitott a mobiltelefonok irányába – 1998-ban vezette be a kártyatranzakciókról SMS-értesítést küldő kártyakontroll szolgáltatását. Ezt követte 2004-ben a számlaműveletekről szöveges üzenetet küldő szolgáltatás, illetve a mobilaláírás funkció.

Ezzel szemben tőlünk nyugatra még mindig idegenkednek ezektől a megoldásoktól, így a bankok nem is igyekeznek a bevezetésükkel. „A mobiltelefonos banki szolgáltatások egyelőre igen kezdetleges állapotban vannak, így nem lehet előre megjósolni, népszerű lesz-e ez a szolgáltatás” – kommentálta egy neves amerikai elemzőcég szakértője a kártyatársaság bejelentését.

Itthon azonban ennek épp az ellenkezőjét tapasztalják a hitelintézetek. „A bank legnépszerűbb szolgáltatásai közé tartoznak a mobiltelefonos megoldások. A kártyakontrollt 870 ezren, a számlakontrollt 1,27 milliónyian, a mobilaláírást 570 ezren vették igénybe 2009 harmadik negyedévének végén, és a számok folyamatosan emelkednek” – közölte lapunk kérdésére az OTP Bank.

Tőlünk nyugatra az internetes banki szolgáltatásokat egy kártyaolvasó és egy EMV technológiára (lásd keretes írásunkat) épülő bankkártya segítségével veszik igénybe. Az olvasó – amelyet általában a kártyához tartozó számlát vezető bank hoz forgalomba – a plasztik behelyezése és a számítógéphez történő csatlakoztatás után egy egyszer használható jelszót generál, ezt használhatják a felhasználók az internetes és telefonos banki szolgáltatások igénybevételekor.

A MasterCard bejelentése szerint az újonnan bevezetett technológia segítségével kétféle mobiltelefonos azonosítási lehetőséget kínálnak az ügyfeleknek világszerte. Az egyik, a már említett SMS-CAP szolgáltatás. Ennek lényege, hogy az azonosítási folyamat során a CAP jelszót SMS-ben elküldik az ügyfélnek, aki ezután a kapott kóddal azonosítja magát az internetes vagy telefonos banki tranzakció során. Jelenleg ez a megoldás üzemel a legtöbb hazai banknál, általában a kártyaolvasóval történő azonosítási lehetőséggel párhuzamosan.

A másikat a Java-kompatibilis okos telefonnal rendelkező ügyfeleknek kínálja a kártyatársaság. Ez esetben olyan alkalmazást telepítenek a felhasználó készülékére, amelynek segítségével az ügyfél a PIN kód megadása után egy egyszeri jelszót generál, ezzel azonosítja magát a tranzakció során.

„Tekintettel arra, hogy az általunk használt rendszer megfelelő biztonságot nyújt, és minden telefontípusnál működik, jelenleg nem tervezzük más technikai megoldás bevezetését” – közölte az OTP Bank. Mivel azonban Magyarországon több hitelintézet is kínál MasterCard bankkártyákat az ügyfeleknek, így hamarosan ez utóbbi technológia is megjelenhet nálunk.

Az EMV-technológia

Az EMV a csippel ellátott bankkártyák és a POS-terminálok, valamint ATM-ek együttműködésére kidolgozott szabvány. Az EMV név a szabványt kialakító három kártyatársaság – Europay, MasterCard és Visa – nevének kezdőbetűiből áll össze. A szabványhoz 2004-ben csatlakozott a japán JCB, 2009 februárjában pedig az American Express.

A Visa és a MasterCard olyan technikákat is kidolgozott, amelyek segítségével biztonságosan bonyolíthatók le tranzakciók a kártyákkal telefonon és interneten keresztül.



Munkatársunktól Az EMV-technológia Az EMV a csippel ellátott bankkártyák és a POS-terminálok, valamint ATM-ek együttműködésére kidolgozott szabvány. Az EMV név a szabványt kialakító három kártyatársaság – Europay, MasterCard és Visa – nevének kezdőbetűiből áll össze. A szabványhoz 2004-ben csatlakozott a japán JCB, 2009 februárjában pedig az American Express.

A Visa és a MasterCard olyan technikákat is kidolgozott, amelyek segítségével biztonságosan bonyolíthatók le tranzakciók a kártyákkal telefonon és interneten keresztül. Mobiltendenciák A mobiltelefont használók száma 2014-re 344 millióra nő Európában, ez a nyugat-európai lakosság közel 84 százalékát jelenti – derül ki a Forrester Research legutóbbi kutatásából. Ez – összevetve azzal, hogy folyamatosan nő az internetes banki szolgáltatásokra specializálódott csalók száma – a mobiltelefonok szerepének növekedéséhez vezethet az azonosítási folyamatban.

Nagy-Britanniában 2008-ban 132 százalékkal emelkedett az internetes banki szolgáltatások igénybevétele közben elkövetett visszaélések száma, így az év során összesen 52,5 millió fonttal károsították meg az e-banking szolgáltatások igénybe vevőit – derül ki a brit bankkártyaszövetség jelentéséből.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.