Készülékpiac. Magyarországon is megveti a lábát az Emporia Telecom. Az osztrák vállalat idősek igényei szerint tervezett mobiltelefonok forgalmazásával foglalkozik. Saját fejlesztésű készülékeit a világ 22 országában, főként Európában forgalmazza, az idén félmillió darabot akar eladni belőlük – jelezte lapunknak Eveline Pupeter-Fellner, a cég tulajdonos-ügyvezetője. Hozzátette: az európai népességen belül olyan ütemben nő az idősek aránya, hogy a következő két évben megnégyszereződhet az eladható mennyiség.
Az 1991-ben alapított linzi családi vállalkozás kezdetben vezetékes telefonokkal foglalkozott, az utóbbi hat-hét évben fedezték fel az üzleti lehetőséget az időskorú mobilügyfelek szegmensében. Sok idős embernek gondot okoz a ma kapható készülékek mégoly egyszerű menürendszerének a kezelése. Számos előre telepített funkciót feleslegesnek tartanak, az eszközt a telefonáláson kívül legfeljebb SMS-ek küldésére kívánják használni. Fontos elvárás még a gyengébb látás miatt a nagyméretű kijelző és az ujjvégekhez jobban igazodó nyomógombméret, valamint az erőteljesebb csengés.
A cég által fejlesztett telefonok menü nélkül működnek, minden funkciót az oldalt található csúszó kapcsolókkal lehet irányítani. A termékfejlesztésre az Emporia 2010-ig mintegy 14 millió eurót használ fel.
A cégnek egyelőre egy szolgáltatóval sikerült megállapodnia: a T-Mobile a jövő héttől forgalmazza a telefonokat, havidíjas és feltöltőkártyás változatban is. Néhány héten belül pedig a készülék kártyafüggetlen értékesítésben is megjelenik a nagy elektronikai hálózatokban – a nyugati 150 eurónál alacsonyabb összegért. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.