BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tisztul a hazai mobilpiac

A recessziós hatások ellenére viszonylag jó évet tudhat maga mögött a Magyar Telekom lakossági üzletága, a T-Mobile és a T-Home márka egyaránt – összegezte a most záruló esztendőt a Világgazdaságnak Winkler János vezérigazgató-helyettes. Az üzletág meghatározó szegmenseinek idei teljesítményét értékelve elsőként a mobilt említette a vezető: ezen a területen csökkenő előfizetői szám mellett növekedett a társaság részesedése. Az ügyfélkör szűkülését a vezérigazgató-helyettes ugyanakkor nem a válsággal magyarázta elsősorban. Szerinte ez a folyamat sokkal inkább annak köszönhető, hogy a hazai szolgáltatók végre nekifogtak előfizetői állományuk rendbetételének, így fokozatosan kikerülnek az inaktív ügyfelek, főként a promóciók kapcsán kiosztott SIM kártyák. Úgy számol, hogy legkorábban a jövő év első negyedében a hazai kimutatások már csak a ténylegesen aktív előfizetőket veszik figyelembe a piaci részesedés meghatározásánál.

A mobilinternet magyarországi fejlődése kapcsán megjegyezte: a hazai piac túl korán vált agresszívan árazóvá, az operátorok már azelőtt diszkontálták a szolgáltatásokat, hogy kiépült volna a hálózatok országos lefedettsége. Így éppen az a szolgáltatás szűnt meg magasabbra árazott lenni, amely a távközlési cégek egyik fő bevételnövelési lehetősége. Úgy látja, hogy a mobilcégeknek még jó ideig élni kell a készüléktámogatás eszközével, hiszen ezzel is befolyásolni lehet az ügyfeleket a telefonválasztásukban. „Az okos telefonok árban jellemzően felső kategóriásak, itt például fontos szerepe lehet a támogatásnak, ugyanakkor azt is tapasztaljuk, hogy aki okos telefont vesz, többet és többféle dologra használja, mint egy hagyományos készüléket. Magyarországon az okos telefonok részesedése ma hozzávetőlegesen 15 százalék, de 2015-re elérheti akár a 40 százalékot is” – hangsúlyozta.

Az üzletág portfóliójának másik fontos csoportja a tévépiac köré összpontosul, ahol a társaság már a legnagyobbak közé tartozik, és ahol hosszabb távon technológiasemleges stratégiát akar követni. Ennek lényege, hogy az ügyfél előfizetése alapján technológiától függetlenül kaphassa meg a digitális világ kínálta interaktivitást. Erre ma a vezetékes, kábeles megoldások alkalmasak, a műholdas egyelőre nem. Az interaktivitás ugyanakkor az operátornak is jó, ugyanazt a szolgáltatást többféle eszközre is el tudja adni – mondta Winkler János.

„Az internetalapú televíziózásban (IPTV) már hatvanezer előfizetőnél tartunk, azon dolgozunk, hogy kábelen is lehessen internetes alapon tévét nézni, ehhez azonban még fejleszteni kell a rendszert” – tette hozzá. Kérdésünkre, hogy mi lesz a mobiltévével, amelyhez jó ideig komoly várakozást fűztek a szolgáltatók, Winkler János így válaszolt: „A lelkesedés most is megvan, a hazai operátorok azonban ez idáig nem tudtak megállapodni a műsorszóró Antenna Hungáriával, addig pedig marad a mobiltévé wap-os felületen elérhető változata.”

Kérdésünkre, hogy a legutóbbi országos mobilhálózati leállás kapcsán milyen tanulságokat vontak le, és milyen intézkedéseket hoztak, hogy elkerüljék a hasonló eseteket, a vezérigazgató-helyettes jelezte: „Az a pénteki nap számunkra is komoly próbatétel volt. Megmutatta: a sok biztosítás és intézkedés ellenére sincs olyan tökéletesen felépített rendszer vagy hálózat, amely ne lenne kitéve jelentősebb fennakadást okozó váratlan problémának. A tanulságokat természetesen levontuk.”

Winkler János megjegyezte még, hogy a válság miatt kevesebb jutott az idén fejlesztésre, emiatt az optikaihálózat-építésben némileg elmaradtak attól, amit eredetileg terveztek, de

a legköltségesebbnek tartott üvegszálas kapcsolatok száma várakozásai szerint így is eléri majd a 160 ezret ez évben. Emellett jutott pénz a hagyományos internethálózat fejlesztésére és a mobilinternet-hálózat bővítésére is.  

A következő év meglátása szerint nemcsak a technológiában és a szolgáltatásokban hoz újat, hanem az értékesítésben is, ahol egyre inkább előtérbe kerül a regionális, lokális gondolkodás. „Ma már nem minden esetben a szőnyegbombázás-szerű országos akciók a leghatékonyabb módszerek az újabb lehetőségek kiaknázására” – húzta alá a vezérigazgató-helyettes.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.