A Magyar Távirati Iroda (MTI) 2010. január 20-án kiadott közleményében a magyar befektetési ingatlanpiac további esését jelezte előre. Michael Smithing, a Colliers International budapesti ügyvezető partnere a nemzetközi ingatlanügynökség adataira hivatkozó hírrel kapcsolatban pontosította az összképet: „A szakmának elsősorban a bevételtermelő ingatlanok forgalmát kell figyelemmel kísérni, és ebben az összehasonlításban az idei évre jelentős növekedés jelezhető előre, azaz a 2009. évi €262 millióval szemben 2010-ben €400-450 milliós forgalom várható.
Balla Ákos, az értékbecslési és piackutatási üzletág igazgatója megerősítette, hogy 2009 folyamán Magyarországon valóban mindössze 17 tranzakciót könyvelhettek el a teljes ingatlanszektorra vetítve –megközelítőleg €569 millió értékben – ezek közül azonban csak 6 volt bevételtermelő befektetési ingatlanügylet (€262 millió).
A fennmaradó 11 ügylet kapcsán saját épületbe költöző tulajdonosok, hotelek illetve felújításra váró ingatlanok szerepeltek a listán, melyek megközelítőleg €307 millió értéket képviseltek. A bevételtermelő ingatlanok forgalmában az előző év fagyos hangulata után idén jelentős növekedés várható, nem lenne meglepő, ha a 2010-es év forgalma a magyar befektetési ingatlanpiacon elérné a €400-450 milliót.
„A befektetők 2010-ben várhatóan nem tévesztik szem elöl a befektetés aranyszabályait, azaz továbbra is a kiváló helyszínekre, a hosszú távú szerződési konstrukciókra és a fenntartható bérleti díjakra fognak koncentrálni” – összegezte a befektetési ingatlanpiacra irányuló várakozásokat Michael Smithing, a Colliers International budapesti ügyvezető partnere.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.