BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lesz konferencia-központ?

Rövidesen megoldódhat a hazai rendezvényipar és üzleti turizmus legnagyobb problémája, miszerint Magyarországnak nincs több ezer fős rendezvényt befogadni képes konferencia-központja: a közelmúltban uniós pályázatot írtak ki ugyanis egy ilyen kaliberű létesítmény létrehozásának támogatására, összesen közel egymilliárd forint értékben. A most kiírt pályázatra már évek óta vár a hazai turisztikai szakma, Budapest idegenforgalmi kínálatából ugyanis leginkább egy megfelelő méretű és felszereltségű konferencia-központ hiányzik. „Nagy a felelőssége a mindenkori politikai elitnek abban, hogy az elmúlt években a próbálkozások ellenére még mindig nem épült meg hazánkban hasonló létesítmény, ugyanis eddig is nagyon komoly, milliárd forintokban mérhető kiesést okozott a rendezvényiparnak és üzleti turizmusnak, hogy infrastruktúra híján hazánk nem képes több ezer fős, óriás rendezvények lebonyolítására” – mondta a Világgazdaságnak Szalma Béla, a Magyarországi Rendezvényszervezők Szövetségének (MaResz) elnöke, a MOTESZ Kongresszusi és Utazási iroda ügyvezetője.

„Önmagában több tízmilliárd forintos adóbevételt hozhatna az államnak a szállodák, cateringcégek, rendezvényszervezők, taxitársaságok és egyéb közreműködők forgalma után az, ha évi 8-10 három-négyezer fős konferenciát tartanának meg Budapesten” – tette hozzá Szántó András, a Syma Sport- és Rendezvényközpont ügyvezető igazgatója egy a cégük számára készített tanulmányra hivatkozva. Mint mondta, kapóra jött számukra az uniós pályázat, amelyre biztosan jelentkeznek majd. „Már régóta tervezzük egy több ezer fős kongresszusi központ felépítését, múlt nyáron meg is kaptuk az erre vonatkozó hatósági engedélyeket, ám a válság miatt nagyon nehéz külső finanszírozást találnunk ehhez. Abban is bízunk, hogy az idén már a bankok is lazítanak a hitelezési gyakorlatukon”– mondta. Véleménye szerint reálisan gondolkodva akár már 2011 őszére is elkészülhet a létesítmény, amelynek hiánypótló mivoltát az is bizonyítja, hogy már most hatalmas iránta az érdeklődés, többek közt Nyugat-Európából, az Egyesült Államokból és Izraelből.

A társaság múlt évéről elmondta: a rendezvényiparban, konferenciaturizmusban tevékenykedő cégekhez hasonlóan ők is megérezték a válságot. „Az árbevételünk a 2008-as közel 1,4 milliárd forinthoz képest mintegy 18 százalékkal csökkent. A legnagyobb visszaesést az egynapos, multicéges rendezvények, például partik, családi napok, workshopok területén tapasztaltuk” – közölte. A többnapos kiállítások száma is csökkent tavaly, s költségkímélésből jóval kevesebb cég vett részt a hasonló eseményeken. Szalma Béla úgy véli, hogy a rendezvény- és konferenciaszervező irodák átlagosan 10-15 százalékos visszaesést tapasztaltak tavaly. Véleménye szerint az is egyre nagyobb problémát okoz a hazai cégeknek, hogy a nagy nemzetközi szervezetek, szakmai szövetségek között mind gyakoribb, hogy saját rendezvényszervezőt alkalmaznak óriáskonferenciáik lebonyolítására, és nem a helyi piacról választanak maguknak partnert.

A hazai szállodaipart is megviselte a konferenciák, céges rendezvények számának visszaesése: Erdei János, a Magyar Szállodaszövetség elnöke szerint elsősorban a budapesti 4-5 csillagos hotelek látták ennek kárát, mivel forgalmuk 30-40 százalékát az üzleti turizmus adja, de szintén jelentős vendégszámkiesést könyvelhettek el mind belföldi, mind külföldi viszonylatban a vidéki 4-5 csillagos szállodák és konferenciateremmel rendelkező wellnesshotelek. Elmondása szerint az üzleti turizmus a szabadidős turizmusnál sokkal gyorsabban reagál a gazdasági változásokra, így egyből fellendülésnek indulhat, amint kezd magához térni a küldő piacok gazdasága. „Erre rákészülve a szakmában érintettek egy 40-50 millió forintos külföldi reklámkampány indítását tervezik márciusban a hazai MICE turizmus felpörgetése érdekében” – mondta lapunknak Erdei János.


Egy projekt kaphat támogatást

A KMOP 2009-3.1.1/A2 számú pályázatot 2009. november 27-én írták ki, célja a „turisztikai kínálatban új, hiánypótló elemként nagy befogadóképességű konferencia-helyszín” létrehozásának támogatása. „Március elsejéig van lehetőségük a pályázóknak a támogatási igényük benyújtására, a kiírás egy nyertes projekt támogatását teszi lehetővé, összesen maximum 950 millió forint értékben” – kaptuk a tájékoztatást a turizmusért is felelős önkormányzati tárca sajtóosztályától. A pályázat kiírására azért nyílt lehetőség, mert az Új Magyarország fejlesztési terv (ÚMFT) 2007–2008-as akciótervi időszakában a Közép-Magyarország régió turizmusfejlesztésre rendelkezésre álló forrásait nem sikerült teljes egészében lekötni, főképp azért, mert a 10 milliárd forintos előzetes támogatásban részesített budai Vár kiemelt projekt nem valósul meg.

Kongresszusiközpont-tervek

- 2001-ben a Széchenyi-terv keretében hirdettek meg erre vonatkozó pályázatot, a Millenáris városrészben tervezett kongresszusi központ beruházója azonban visszalépett a támogatási szerződés megkötésétől.

- 2008-ban pályázat jelent meg az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és az Önkormányzati Minisztérium együttműködésében a Tüskecsarnok létesítmény kongresszusi célú hasznosítására, amely a pályázó – leginkább a gazdasági válság által okozott financiális problémákkal magyarázható – visszalépése miatt eredménytelenül zárult.

- 2009. augusztus 27-én bejelentették, hogy a Syma Sport- és Rendezvényközpont megkapta a nagy befogadó kongresszusi központ építésére vonatkozó hatósági engedélyt.

- 2008-ban pályázat jelent meg az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és az Önkormányzati Minisztérium együttműködésében a Tüskecsarnok létesítmény kongresszusi célú hasznosítására, amely a pályázó – leginkább a gazdasági válság által okozott financiális problémákkal magyarázható – visszalépése miatt eredménytelenül zárult.

- 2009. augusztus 27-én bejelentették, hogy a Syma Sport- és Rendezvényközpont megkapta a nagy befogadó kongresszusi központ építésére vonatkozó hatósági engedélyt.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.