BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Növelnék a vidéki IT-cégek esélyegyenlőségét

Bár az IT-cégek körülbelül 40 százaléka vidéki, ez még mindig kevés Klotz Tamás, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) főtitkára szerint. Több olyan kezdeményezésre lenne szükség, amely elősegíti a vi-déki vállalatok felzárkózását. Olyanokra, mint a március 17–19. között megrendezendő 1. Magyar Virtuális Szoftverbörze és Informatikai Kiállítás, amely a vidéki társaságok lehetőségeit növeli – állítja.

Nagy lehetőséget lát a virtuális szoftverbörzében a győri székhelyű Pentrade Kft. is. Biczó Zoltán ügyvezető szerint – noha korábban részt vettek a budapesti kiállításokon, melyek eredményeként megkereséseik is voltak – egy virtuális rendezvény országos méretűre növeli a potenciális ügyfelek körét.

Partnerkörének földrajzi bővülését várja a szoftverbörzétől Mangné Györe Ibolya, a Szinva Comp Szervező és Számítástechnikai Szolgáltató Kft. ügyvezetője is. Fontosnak tartja azt is, hogy míg egy vidéki cégnek egy budapesti többnapos rendezvény jelentős többletköltségekkel jár (szállás, utazás díja, kollégák költségei), addig a virtuális kiállítás segítségével az irodájukban ülve toborozhatják az ügyfeleket. Klotz más példát is említett a vidéki cégek esélyegyenlőségének növelésére. A virtualizáció lehetőségét hasznosítva a munkacsoportok ülésén a jövőben vidéki tagvállalataik már virtuálisan is részt tudnak venni – mondta. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.