BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bővít a Flextronics

Az év eleje óta 600 fővel, 1300-ra bővítette budapesti üzemének létszámát a Flextronics, a következő hónapokban további 400 fő felvételére nyílik lehetőség – értesült a Világgazdaság. A világ egyik legnagyobb szerződéses elektronikai gyártójának fővárosi üzemében logisztikai feladatokat, illetve javító szolgáltatásokat végeznek a társaság legnagyobb megrendelői számára.

A globális recesszió nyomán tavaly a megszokottnál is hektikusabban termeltek a szingapúri székhelyű csoport magyarországi üzemei; ezzel párhuzamosan a létszám is nagy ingadozásokat mutatott, mélypontján 6500 főre ment le. 2009 első felében több száz fős leépítést jelentett be a cég, az év utolsó negyedében viszont már több száz fős bővítésről szóltak a hírek a társaság egyik legnagyobb gyártóbázisán, Zalaegerszegen. Ott az egyik legnagyobb globális üzleti okos telefonokat gyártó megbízásának köszönhetően lehetett ismét növelni a létszámot.

Mint Hetényi Márk regionális pénzügyi vezető lapunknak elmondta: az idén érezhetően javult a globális piaci helyzet, és ez kifejezetten jó hatással lehet a csoport magyarországi jelenlétére is. A termelőkapacitások teljes kihasználása a jelenleg kitűzött cél, és az összlétszámot (amely ugyanakkor tartalmazza a bérelt munkaerőt is) reményei szerint még ebben az évben fel lehet hozni a válság előtti állapotra jellemző, 8500-9000 ezer fős szintre.

Az okos telefonok mellett a másik ígéretes termékkörnek a számítástechnikai eszközök tekinthetők; ezzel kapcsolatban az anyavállalat egyik vezetője a közelmúltban ambiciózus terveket szellőztetett meg. A társaság az idén meg akarja duplázni személyiszámítógép-szállításait, ezen belül notebookból 5–10 millió közötti darabszámot akar elérni. A számítógép-összeszerelés több mint négymilliárd dollárt hozott a csoport konyhájára 2009-ben.

Mint ismert, decembertől a Flextronics sárvári ipari parkjában egy teljesen felújított üzemben indulhatott meg a számítógépek, szerverek és munkaállomások gyártása. Az évi több százmillió dollár értékű megbízás első körben több mint ötszáz munkahely létesítésére adott lehetőséget. Az anyavállalati tervek azonban további lehetőségeket teremthetnek az itteni kapacitásoknak – húzta alá Hetényi Márk.

EMS-gyártók Magyarországon

A globális szerződéses elektronikai (EMS-) gyártók jelentős kapacitásokat építettek ki Magyarországon a rendszerváltás óta.

Egyes számítások szerint a régiós elektronikai bérgyártás legalább 60 százalékát mondhatjuk a magunkénak.

Magyar cégként a Videoton sorolható ide, amely a világ harminc legnagyobb EMS-gyártója közé tartozik, de nálunk gyártat a globális piacvezetők közül az Elcoteq, a Flextronics, a Foxconn és a Jabil is.

A Flextronics a régión belül Magyarországon építette ki a legnagyobb termelőbázisát, üzemei vannak Budapesten, Sárváron, Tabon és Zalaegerszegen. Nyíregyházi üzemét tavaly adta el a dán Legónak.

Egyes számítások szerint a régiós elektronikai bérgyártás legalább 60 százalékát mondhatjuk a magunkénak.

Magyar cégként a Videoton sorolható ide, amely a világ harminc legnagyobb EMS-gyártója közé tartozik, de nálunk gyártat a globális piacvezetők közül az Elcoteq, a Flextronics, a Foxconn és a Jabil is.

A Flextronics a régión belül Magyarországon építette ki a legnagyobb termelőbázisát, üzemei vannak Budapesten, Sárváron, Tabon és Zalaegerszegen. Nyíregyházi üzemét tavaly adta el a dán Legónak.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.