BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Digitalizált irodalmi birodalom

Április vége felé lehet majd megvásárolni az első digitális könyveket az eKönyv Kft. online áruházában – tudtuk meg Weiler Pétertől, a társaság egyik ügyvezető igazgatójától. Bár Magyarországon több cég is foglalkozik elektronikus könyvek forgalmazásával, de az alapítók ígéretei szerint az övék lesz az első olyan hazai szolgáltatás, amelynek keretében kereskedelmileg értékes, a piacon új művek is kaphatók lesznek.

A társaság honlapja már most is elérhető, azonban egyelőre csak tájékoztató információk találhatók az oldalon, vásárolni még nem lehet. Az már most biztos, hogy április végétől angol és német nyelvű kiadványokat be lehet szerezni az eKönyvnél, de a tervek szerint erre az időpontra több száz magyar nyelvű mű is hozzáférhető lesz – mondta el Weiler Péter. Az induláskor elérhető kínálatot nagymértékben meghatározza, hogy milyen könyvek digitális változatai készültek már el. A cég képviselői egyébként folyamatosan tárgyalnak magyar szerzőkkel, az ügyvezető elmondása szerint az ő esetükben viszonylag gyorsan meg tudnak állapodni a forgalmazás részleteiről. Komoly kihívást jelent azonban a könyvek digitalizálása, ugyanis még nem állnak rendelkezésre olyan programok, amelyek teljesen megbízható módon alakítják át az eredeti állományokat az eKönyv által használt fájlformátumra. Ennek megfelelően ez a tevékenység emberi munkát igényel, ez művenként akár egy napot is igénybe vehet.

A Bookline Nyrt. és a Líra Könyv Zrt. által 50-50 százalékos tulajdonrésszel megalapított eKönyv Magyarország Kft. által működtetett szolgáltatás technológiai hátterét a berlini székhelyű TXTR nevű vállalat biztosítja. A megegyezés értelmében a magyar társaság a német cég által kifejlesztett, SIM kártyás kapcsolattal rendelkező e-könyv-olvasót használhatja. A TXTR platformjának nagy előnye, hogy a vásárlás nemcsak az eKönyv Magyarország weboldalán történhet meg, hanem az olvasón, sőt iPhone-on és iPaden is, a letöltött könyveket pedig minden olyan olvasón lehet majd olvasni, amely ismeri a platform által használt Adobe-szabványt.

Az eKönyv Magyarország másik nemzetközi szövetségese a Hanseatische Gesellschaft für Verlagservice (HGV) német informatikai cég, amely kifejezetten a kiadók támogatására jött létre. A logisztika, a papírmegrendelések lebonyolítása mellett az összes technikai jellegű feladatot is a HGV végzi partnereinek, így az e-könyvek előállítása, a fájlok tárolása és titkosítása is rajtuk keresztül történik majd.

Azt egyelőre nehéz megbecsülni, hogy mekkora lesz a kereslet a digitális környvek iránt Magyarországon, ezt az ár és a beszerezhetőség egyszerűsége mellett nagymértékben meghatározza majd az is, hogy az ilyen állományok olvasására alkalmas készülékből mennyi lesz a hazai piacon. Ahhoz, hogy a magyar könyvpiacon már érzékelhető méretű legyen az e-könyvek értékesítésének a részesedése, Weiler Péter becslése szerint legalább 30-40 ezer elektronikus könyvolvasónak kell lennie az emberek kezében. Az eKönyv Kft. által a harmadik negyedévtől forgalmazott e-könyvolvasó eszközök Németországban 290 euróba kerülnek, és a hazai ár is igazodik ehhez, 70-80 ezer forint körül lesz beszerezhető a készülék.

Nyilvánvalóan az ár egy olyan szempont, amellyel hatni lehet a digitális könyvek iránti keresletre, és Weiler Péter elmondása szerint a piacon azt várják, hogy ezek a művek lényegesen olcsóbbak lesznek a hagyományosaknál. Ez a várakozás jogos, és az eKönyv Kft. ügyvezetője úgy véli, a papíralapú könyvekhez képest 30-50 százalékkal kell majd kevesebbet fizetni a digitálisokért.

Tengerentúli tapasztalatok

Azt egyelőre nehéz megmondani, hogy Magyarországon mekkora sikert aratnak majd a digitális könyvek, az amerikai tapasztalatok alapján azonban jól látszik, hogy a piac növelésének feltétele, hogy megfelelő számú e-könyv-olvasó kerüljön a felhasználókhoz. Nos, az Amazon Kindle-nek köszönhetően az USA-ban ezt a célkitűzést sikerült teljesíteni, a világ legnagyobb webáruházában az e-könyv-olvasó volt az egyik slágertermék karácsonykor.

A digitális könyvek iránti keresletet jól mutatja az eMarketer felmérése is, amely szerint a 2006-os 25,2 millióról 2009-re közel 170 millió dollárra nőtt az amerikai kiadók bevétele.

A digitális könyvek iránti keresletet jól mutatja az eMarketer felmérése is, amely szerint a 2006-os 25,2 millióról 2009-re közel 170 millió dollárra nőtt az amerikai kiadók bevétele.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.