BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egymillió interaktív tábla kelhet el az idén

Egymilliárd dolláros üzletet hozott az elmúlt év az interaktív táblák gyártóinak a világon, ezért az összegért 750 ezer digitális oktatási eszköz talált gazdára – áll az amerikai Futuresource cég jelentésében. A táblák iránti kereslet az elmúlt években a válság ellenére is töretlen, tavaly mintegy 34 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A lendület 2010-ben is kitart: az elemzőcég előrejelzése szerint az idén közel egymillió interaktív táblát értékesítenek világszerte, 27 százalékkal többet a tavalyinál. Jelenleg mintegy 2,78 millió interaktív táblát használnak a világon, az összes tanterem körülbelül hét százaléka rendelkezik ilyen eszközzel. A Futuresource a következő négy évre erős növekedést jósol, amelynek következtében az interaktív táblák száma eléri a 7,3 milliót – ez azt jelenti, hogy már a tantermek húsz százalékában lesz ilyen eszköz. Magyarországon a becslések szerint több mint hatezer interaktív tábla működik az oktatási intézményekben, de ez évtől jelentősen növekedhet ez a szám. Az eszköz vásárlásához ugyanis igénybe vehetők a Társadalmi infrastruktúra operatív program keretében lehívható támogatások – véli Őri Róbert, az LSK Hungária Kft. ügyvezető igazgatója, a piacvezető Smart márka hazai disztribútora.

A márka mögött álló kanadai Smart Technologies cég tavaly tavasszal kezdte el a digitális interaktív táblák összeszerelését Magyarországon, a német szerződéses gyártó Zollner AG váci üzemében. A hazai egységben az indulás évében 150 ezer tábla legyártását tervezték, ez a kanadai cég 2009-re várt globális termelésének a fele. A tengerentúli társaság tábláit korábban egy ottawai üzemben szerelték össze. Az utóbbi években azonban jelentősen megnőtt a kereslet a világ más tájain is e modern oktatási eszközök iránt, ez indokolta a gyártás egy részének kiszervezését. Különösen nagy felvevőpiacnak ígérkezik Európa, Afrika és a Közel-Kelet. VG

Mire jó az eszköz?

Az érintőképernyős interaktív táblán a tanárok látványosabban mutathatják be a tananyagot, többféle tanítási stílust honosíthatnak meg. A digitális tinta segítségével az oktatók és a diákok közösen szerkeszthetik a tanulnivalókat.

Az eszköz számítógépes bemutatók, videoklipek megtekintésére, illetve internetezésre is alkalmas.

Az eszköz számítógépes bemutatók, videoklipek megtekintésére, illetve internetezésre is alkalmas.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.