BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ismét lesz internetes szoftverbörze

Közel nyolcezren látogattak el az első ízben megrendezett Magyar Virtuális Szoftverbörze és Informatikai Kiállításra. A háromnapos rendezvény keretében 29 kiállítóra lehetett kattintani; a legnépszerűbb standra több mint hétszáz látogatót regisztráltak. Habár több érdeklődőre számítottak, mégis sikeresnek tartja a börzét, amelyet ismét megszerveznek majd – mondta Angyal Gábor kiállítási igazgató.

A virtuális formának köszönhetően az idén csak internetkapcsolatra volt szükség ahhoz, hogy valaki kilátogasson a szoftverbörzére, így az érdeklődők megspórolhatták az utazás és a szállás költségét. Valószínűleg ezzel függ össze, hogy a magyarországi látogatók több mint negyede nem Budapestről kattintott a rendezvény honlapjára, ráadásul az összes résztvevő hét százaléka külföldi volt. Ez annak is köszönhető, hogy a magyar partnerén keresztül egy olasz vállalat is megjelent a börzén.

A kiállítást szervező MetaNet Kft. az első virtuális szoftverbörze sikerén felbátorodva azt ígéri, több olyan érdekes megoldással jelentkezik a közeljövőben, melynek segítségével kihasználhatók a virtuális világ lehetőségei. Bár a kiállítás bezárt, a honlapról letölthető a rendezvény tanulságait összefoglaló Szoftverbörze magazin. A lap többek között tartalmazza a rendezvény idején elhangzott előadásokat is. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.